Hirdetés

Szentkirályi Alexandra Záhonynál megnézte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hogyan ellenőrzik azokat a szállítmányokat, amelyek Ukrajnából tartanak egy más országba.

A kormányszóvivő a bejegyzésében azt írta, hogy a Közép-Európába beáramló ukrán gabona óriási problémát okoz a magyar gazdáknak is, hiszen az éhezéstől sújtott célországok helyett óriási mennyiségű gabona ragadt Magyarországon is: az európai uniós vámmentesség hatására a gabonaszállítmányok aránya – a Záhonyon keresztül érkező mezőgazdasági termékeket illetően – 10 százalékról 80-85 százalékra emelkedett.

A magyar kormány azonban most sem várt Brüsszelre: számos termék esetében importtilalmat vezetett be, miközben több, az ügyben érintett kelet-közép-európai országgal együtt mielőbbi cselekvést követelt. Végül megszületett az uniós szintű megállapodás az ukrán gabonaimport-tilalom ügyében – írta Szentkirályi Alexandra.

Hozzátette, a magyar importtilalomra vonatkozó szabályozást akkor vezetik ki, amikor a Brüsszel által bevezetendő intézkedés kezdődik, így fenntartható a behozatali tilalom folyamatossága.

Korábban írtuk