Hirdetés

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, Karácsony Gergely az öt évvel ezelőtti kampányában P+R parkolókat ígért, „ehhez képest most inkább Gyurcsány Ferenc embereit parkoltatja a Városházán”.

Budapest közlekedése kaotikus, átgondolatlan és szervezetlen, aki pedig nem akar a dugóban állni, annak a főpolgármester azt javasolja, hogy szálljon ki az autójából és menjen gyalog – tette hozzá.

Kijelentette, a budapestieknek nincs további öt évük arra, hogy Karácsony Gergely „megpróbáljon felnőni a főpolgármesteri feladathoz”, és hogy újra meghallgassák a korábbi ígéreteit és reménykedjenek abban, hogy beváltja őket.

A kormánypárti főpolgármester-jelölt felidézte, hogy Karácsony Gergely a 2019-es főpolgármesteri kampányban azt mondta, „már a városhatártól messzire kezdődően egészen a külső kerületekig növekvő méretű P+R parkolókat kell létesíteni; együttműködünk az agglomerációs települések és a közutak üzemeltetőivel, városhatáron túli buszsávok és P+R parkolók létesítésében”.

Korábban írtuk

Szentkirályi Alexandra közölte: nem történt ebben a kérdésben semmi, vannak viszont járatritkítások, az autózható sávok csökkentése, és rendszeresek a dugók, a levegőminőség pedig – az OMSZ kimutatása szerint is – romlik.

Megválasztása esetén hatalmas, őrzött P+R parkolók fognak épülni, amelyek nagyon sokat le fognak venni a város terheléséből – közölte a főpolgármester-jelölt. Hozzáfűzte, együttműködnek majd az agglomerációs településekkel az ügyben. A Flór Ferenc Kórház előtti parkoló is alkalmas lenne a célra – jegyezte meg.

Összbudapesti szinten kell kezelni a problémákat – hangoztatta Szentkirályi Alexandra. Megállapította: változásra van szükség, hogy a budapestiek tudjanak közlekedni, és a főpolgármester ne szítsa az ellentéteket a különböző közlekedési eszközöket használók között.

Kovács Péter, a Kistarcsával szomszédos XVI. kerület kormánypárti polgármestere közölte, „a PR és P+R között a különbség egy plusz, és ezt Szentkirályi Alexandra tudja hozzáadni a budapestieknek”.

A polgármester kifejtette, a kórház előtti területen egy többszintes P+R parkolót lehetne építeni, és akkor az emberek nem szennyező autóval mennének be a városba, hanem közösségi közlekedéssel, ráadásul a kórház látogatói számára is ingyenes lenne a jelenleg fizetős parkoló.