Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszternek és Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének Magyarországot támadó szavai súlyosan mélyítik Európa válságát.

Fotó: MTI, archív

A külügyi tárca vezetője szerdán az MTI-nek arra reagált, hogy a Die Welt német lap keddi számában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását követelte az EU-ból. Szerdán pedig a Die Welt Martin Shulz EP-elnökkel közölt interjút Néhány ország csak venni akar, de semmit nem akar adni, míg az online változatban Nem értem, mire gondol Orbán úr címmel.

Ezekre reagálva Szijjártó Péter kiemelte: „Jean Asselborn – hiába tagadja – aljas támadást indított Magyarország ellen”. A magyar embereknek azzal a döbbenetes ténnyel kell szembenézniük, hogy az illegális bevándorlás veszélyeivel szembeni védekezés miatt az Európai Unión belülről is támadják az országot.

Szijjártó Péter szerint „Jean Asselbornt és Martin Schulzot nem érdeklik a magyar emberek, és valójában nem érdekli őket a jogállam és a demokrácia sem”, csak az, hogy minél több illegális bevándorló érkezzen Európába. Egy olyan nemzetet minősítenek „ellenforradalmárnak” és „az európai értékeken kívülállónak”, amely nemzet forradalmat indított elnyomóival szemben, és a vérét adta a szabadságáért – emelte ki magyar külügyminiszter. Hozzátette: azt állítják, hogy „bárki bármit mondhat, de, ha valaki nem azt mondja amit ők, kirekesztik, megbélyegzik”.

„Ez elfogadhatatlan, ez nem európai viselkedés” – szögezte le Szijjártó Péter, kiemelve: „a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Európa ne ebbe az irányba menjen tovább”.

MTI

Fotó: MTI