Hirdetés

Bejegyzésében a tárcavezető azt írta: hétfőn Brüsszelben újra külügyminiszteri tanácsülés lesz, ahol a bosznia-hercegovinai helyzet is napirenden szerepel. A felkészülés részeként beszélt telefonon Milorad Dodikkal.

Kiemelte: „újfent megerősítettük az ország területi integritása melletti elkötelezettségünket, valamint a nemzetközi megállapodások, így a Daytoni Szerződés tiszteletben tartását is”.

Magyarország számára alapvető nemzeti érdek a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása – szögezte le a miniszter.

Megjegyezte: „van sajnos éppen elég feszültség most a térségünkben”, nem kell több. „Ezért továbbra is szorgalmazzuk”, hogy az Európai Unió ne fenyegessen szankciókkal demokratikusan megválasztott nyugat-balkáni vezetőket, hanem folytasson velük párbeszédet – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Korábban írtuk