Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ivan Korcokkal tartott közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia közvetlenül szembesül azokkal a veszélyekkel és kihívásokkal, amelyeket egy háború jelent a szomszédságban.

„Mindkét ország több százezer menekültet fogadott be eddig. Magyarországon 800 ezer, Ukrajnából menekülő számára biztosítottunk belépési lehetőséget és ellátást, s ezt mindaddig fenntartjuk, amíg erre szükség van” – szögezte le.

Ezzel kapcsolatban pedig köszönetet mondott a Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójában részt vevő embereknek és szervezeteknek, illetve a hasonló tevékenységet végző szlovákoknak.

Szijjártó Péter ezt követően érintette a gazdasági kihívások kérdését, rámutatva, hogy az egekbe nőttek az infláció mellett az energiaárak és a kamatok is. Emellett úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzet nyomán globális méretű gazdasági válság is könnyen kialakulhat.

Korábban írtuk

„A világgazdaság tele van feszültségekkel, ezeknek szemmel látható jele az, hogy elképesztő nemzetközi nyomás nehezedik ránk, hogy fogadjuk el a globális minimumadó európai bevezetését” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez „tragikus hatással” lenne az európai és a magyar gazdaságra.

A feszült világgazdasági helyzet felértékeli a stabil és kiszámítható gazdasági együttműködés jelentőségét. Magyarország és Szlovákia között ilyen stabil és kiszámítható gazdasági együttműködés jött létre az elmúlt években, amelyből mindkét ország és gazdaság sokat profitál„ – mondta.

A miniszter üdvözölte, hogy a magyar-szlovák kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 13 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és 2022 első három hónapjában 49 százalékos volt a növekedés.

Aláhúzta: mindkét országnak érdeke, hogy újabb összeköttetések jöjjenek létre közöttük, s jól halad az újabb hat határátkelési lehetőség megteremtését célzó program.

Szijjártó Péter az energiaellátással kapcsolatos kihívásokkal összefüggésben közölte, hogy a két ország hasonló földrajzi és infrastrukturális adottságokkal bír, ahogy hasonlók az energiapolitikáról vallott nézeteik is, például az atomenergia Magyarországon és Szlovákiában is fontos szerepet játszik.

Emlékeztetett rá, hogy a felek ”elvégezték a házi feladatukat„, és megépítették a gázvezetékeiket összekötő interkonnektort, amelynek kapacitását Szlovákia irányába bővíteni is tervezik.

”Az energiaellátás fizikai és matematikai kérdés, nem ideológiai, és pláne nem filozófiai„ – fogalmazott, leszögezve, hogy a kormány a jövőben is mindent megtesz a földgázellátás biztosítása érdekében, s nem támogatja az ezt veszélybe sodró javaslatokat.