Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szlovák kollégájával, Juraj Blanárral tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a pozsonyi kormányalakítást csupán néhány héttel követő látogatás világosan demonstrálja, hogy a Duna mindkét partján nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatok fejlesztésének.

„Nem túlzás történelmi távlatról beszélni. Én azt gondolom, hogy Magyarország és Szlovákia kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint ma (…) Természetesen azon fogunk dolgozni a következő időszakban, hogy ez a kapcsolat még a jelenleginél is jobb legyen” – húzta alá.

Kiemelte, hogy napjaink rendkívüli kihívásai megnövelik a jószomszédi kapcsolat jelentőségét, így fontos, hogy most olyan kormány van Budapesten és Pozsonyban is, amely ebben érdekelt, ráadásul a két ország hasonlóan látja a világ előtt álló súlyos kihívások és az azokra adandó válaszok kérdését is.

Példaként hozta fel, hogy Magyarország és Szlovákia is békét akar Ukrajnában, egyetértve abban, hogy a csatatéren nincs megoldás.

Korábban írtuk

Arra is kitért, hogy mindkét ország erős és versenyképes Európai Unióban érdekelt, de erős tagállamokra alapozva, a nemzeti szuverenitás megőrzésével. Emellett támogatják az EU nyugat-balkáni bővítését, illetve együtt állnak ki a világ blokkosodása ellen – sorolta.

Szijjártó Péter érintette az illegális migrációval szembeni közös fellépést is, leszögezve, hogy mind a két ország ragaszkodik ahhoz, hogy maga dönthessen arról, hogy kit enged be és kivel hajlandó együtt élni.

„Amíg ezek a kormányok vannak hivatalban Pozsonyban és Budapesten, addig Brüsszelben mindenki biztos lehet abban, hogy mi el fogjuk utasítani a kötelező letelepítési kvótákat, és nem fogjuk engedni, hogy az országainkat illegális migránsok tömegei lepjék el” – figyelmeztetett.

Kifejtette: Magyarország és Szlovákia érdekelt egymás sikerében és biztonságában. „Minél jobban megy a szlovák gazdaságnak, annál jobb Magyarországnak. És minél biztonságosabb Szlovákia, annál biztonságosabb Magyarország is” – mondta.

Ennek kapcsán úgy vélte, hogy minden eddiginél nagyobb kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot az, hogy január elsejétől a magyar és a cseh légierő látja el a szlovák légtér védelmét.

Érintette a 654 kilométer hosszú közös határ minél jobb átjárhatóságának kérdését is, és arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő 2014-es megegyezése óta számos új összeköttetés épült, egyedül idén két Ipoly-hidat adtak át, a következőt pedig január 12-én fogják, és a felek készen állnak új megállapodást kötni az infrastruktúra-fejlesztésekről.

A miniszter tudatta, hogy a szoros együttműködés az energiabiztonság erősítéséhez is hozzátesz, mindkét ország kiáll az atomenergia használata mellette. „És kiállunk amellett is, hogy csak mi magunk dönthetjük el, hogyan állítjuk össze a saját energiamixünket, abba senki nem szólhat bele, és abba sem, hogy kivel működünk együtt akkor, amikor az energiabiztonságunkat garantáljuk” – jelentette ki.

Leszögezte, éppen ezért soha nem fogadnak el olyan szankciókat, amelyek veszélybe sodornák a két ország energiaellátását, továbbá méltatta a jó magyar-szlovák csapatjátékot a legutóbbi EU-s szankciós csomag tárgyalásakor a kivételek garantálása terén.

„Magyarországnak az a nemzeti érdeke, hogy minél jobb legyen az együttműködés Szlovákiával. Most kifejezetten jó reményeink lehetnek, hiszen kölcsönös akarat és készség van minderre, és ezért nagy izgalommal és várakozással tekintünk Robert Fico miniszterelnök magyarországi látogatására, amely a jelek szerint a jövő év elején meg is tud majd valósulni” – összegzett.

Juraj Blanár is mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatokat dicsérte, majd érintette a migráció ügyét, éles tiltakozását fejezve ki mindenféle EU-s kötelező letelepítési kvóta vagy ahelyett fizetendő fejpénz ellen. Az erről szóló megállapodást elfogadhatatlannak nevezte, s kiemelte, hogy hazája visszatér a korábban is már képviselt rugalmas szolidaritáshoz, amelynek keretében például rendőrök küldésével segítették Magyarország déli határának védelmét – tájékoztatott.

„Szeretnénk segíteni, hogy megvédjük a schengeni határokat, mivel a rendszer most nem működik, és ezzel valamit tennünk kell. De biztos nem az a jó megoldás, amit az Európai Unió javasol” – mondta.

A szlovák diplomácia vezetője ezután az ukrajnai háborúról beszélt, és rámutatott, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása, ezért országa még hangosabban fogja követelni a békét. Kiemelte, hogy az új kormány leállította az utolsó fegyverszállítmányt, nem fognak halált okozó eszközöket küldeni, csakis humanitárius támogatást nyújtanak, illetve segítik például az aknamentesítést.

„A béke és a fegyverszünet a legjobb megoldás. Bármilyen békekezdeményezést támogatunk, amiben egyet tudunk érteni” – tudatta.

Hangsúlyozta a nukleáris energia fontosságát, és a fűtőanyagot „vörös vonalnak” nevezte az EU-s szankciós csomagokat illetően, vétót helyezbe kilátásba arra az esetre, ha ezt is érintenék a közösség korlátozásai.

„Mi elutasítunk minden olyan szankciót, amely súlyosabb negatív hatással van azokra, akik elfogadják, mint arra, akinek címezve van. Egyetlen szankciós csomagot sem fogunk támogatni, legyen az Oroszország vagy bárki más ellen, ha az negatív hatással lenne a gazdaságra és az életszínvonalra a mi országunkban” – figyelmeztetett.

Közölte, hogy Szlovákia elutasít minden olyan kísérletet, amellyel megpróbálják megfosztani Magyarországot a jövő évi soros EU-elnökségétől.