Szijjártó Péter kedden a Facebook-oldalán Annalena Baerbock ljubljanai nyilatkozatára utalva azt írta: Magyarország álláspontja Ukrajna európai uniós csatlakozásáról átgondolt és megalapozott, abban semmifajta zsarolás vagy pláne „játék” nincsen.

Hirdetés

„Határozottan elutasítjuk, hogy összekeverjünk egymással olyan dolgokat, amiknek semmi közük egymáshoz” – tette hozzá.

Úgy folytatta: „továbbra sem látjuk” – sem a magyar emberek, sem a magyar parlament, sem a magyar kormány – hogy miért is lenne jó Európának a csatlakozási tárgyalások elhamarkodott megkezdése Ukrajnával.

Ukrajna egyszerűen túl messze van attól, hogy alkalmas legyen a csatlakozásra vagy akár az arról szóló tárgyalásokra, ezért először egy stratégiai partnerség kidolgozása lenne inkább időszerű – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter hangsúlyozta: fel kell hívnia a német külügyminiszter figyelmét arra, hogy Magyarország semmilyen nyomás hatására sem változtatja meg az álláspontját, és azt javasolja, hogy az európai egység fenntartásáért az EU vegye le az Ukrajnával való tárgyaláskezdésre vonatkozó javaslatot a jövő heti brüsszeli ülések napirendjéről.