magyar-szlovák külügyminiszteri sajtótájékoztató

magyar-szlovák külügyminiszteri sajtótájékoztató.

Gepostet von Szijjártó Péter am Dienstag, 2. Juni 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter Ivan Korčok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszterrel tárgyalt, majd a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a magyar kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a Szlovákiával való együttműködésnek. Arra is utalva, hogy Ivan Korčok második hivatalos látogatása Budapestre vezetett, úgy fogalmazott: „ez nem lehet nagyon másként a Duna északi oldalán sem”.

Hozzátette: a koronavírus-járvány elleni védekezés még inkább megerősítette a kapcsolatokat.

Szlovákia 93 magyar állampolgár hazahozatalában segített, Magyarország pedig 53 szlovák állampolgárnak segített haza jutni, a magyar fél tizenegy dél-szlovákiai kórház számára küldött a védekezéshez szükséges eszközöket – sorolta a miniszter.     Szijjártó Péter nagyra értékelte, hogy a két ország határán először lehetővé tették az ingázást, folyamatosan fenntartották a teherforgalmat és immár a 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén a magyar és szlovák állampolgárok mindenfajta korlátozás nélkül tartózkodhatnak egymás országaiban.

Korábban írtuk

Kedd reggeltől ismét közlekedik az esztergomi teherkomp és újranyitották a Nógrádszakál-Ráróspuszta határátkelőt, így két ország állampolgárai már 13 határátkelőn közlekedhetnek – mondta.

A tárcavezető szólt arról is, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti forgalom meghaladja a 10,5 milliárd eurót, és a magyarországi tőkekihelyezéseknél Szlovákia a harmadik legvonzóbb célpont.     A kétoldalú kapcsolatok jövőjéről Szijjártó Péter reményének adott hangot, hogy a következő évek az új összeköttetésekről és az újabb közös sikertörténetekről fognak szólni, amelyek „jót fognak hozni Szlovákiának és Magyarországnak, a felvidéki magyarságnak és a magyarországi szlovákságnak is”.

Közölte: nyár végére elkészül a két Komáromot összekötő híd, 2022-ig hat újabb határátkelőt nyílik, köztük három új híd az Ipolyon, 2024-ig a két ország gázvezeték-rendszereit összekötő interkonnektor kapacitását mindkét irányba jelentős mértékben megnövelik. Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy december végéig összekötik a két ország magasfeszültségű villamoshálózatait, amit nagy előrelépésként értékelt a villamosenergia-ellátás biztonsága szempontjából.

Szijjártó Péter a magyar nemzet és a kormány szívügyének nevezte felvidéki magyarság sorsát, amelyről úgy fogalmazott: „szerencsére úgy tűnik, hogy ez a szlovák kormány esetében is így van”. Méltatta, hogy a nemrég hivatalba lépő szlovák kormány a programját magyarul is megjelentette, illetve azt is, hogy megkezdődött a kisebbségek jogállásáról és a nemzetiségi oktatásról szóló szlovák törvények előkészítése.     Szijjártó Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy helyesen gondolták, hogy közös sikertörténeteket kell építeni.

Ivan Korčok egyetértett abban, hogy nagyon jók a kétoldalú kapcsolatok, amit az elmúlt években végzett munka eredményeként értékelt. Szavai szerint a 25 évvel ezelőtt aláírt szlovák-magyar alapszerződés „mindent tartalmaz ahhoz, hogy kapcsolatainkat fejleszteni tudjuk”. Úgy vélte, hogy az energetikai fejlesztések a két országon túl egész Európa energetikai biztonságához hozzájárulnak.

A koronavírus-járványról azt mondta, hogy mindkét országban sikerült ellenőrzés alatt tartani a vírus terjedését, egymást is segítették a védekezésben, „de a polgárok ennek a súlyos, nehéz kéthónapos küzdelemnek végre az eredményeit akarják látni”.     Mindkét ország gondoskodik a nemzeti kisebbségeiről – jelentette ki a szlovák miniszter példaként említve, hogy szlovák kulturális központ jön létre a budapesti szlovák evangélikus templomban.

Trianon századik évfordulója kapcsán Ivan Korčok arról beszélt, hogy a történelmi eseményt a két ország eltérően értékeli, majd úgy fogalmazott: „a mi felelősségünk, hogy a történelem ne válasszon el bennünket egymástól, még ha nem is mindig köt össze”.

„A történelmet mindenki értékelje úgy, ahogy fontosnak tartja, de továbbra is dolgozzunk a kapcsolatokon” – hangoztatta.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre közölte: gesztusként értékelik, hogy a szlovák kormányfő a trianoni centenárium alkalmából Pozsonyban fogadást tart az ottani magyar közösség mintegy száz tagjának, egyúttal hivatalos Magyarországi látogatásra invitálta Igor Matovic miniszterelnököt.

Trianonról hangsúlyozta: az évforduló teljesen mást jelent magyaroknak és a szlovákoknak.

A jövőbeli jó együttműködés azon múlik, hogy „kölcsönösen tiszteletben tudjuk tartani egymás érzelmeit” – emelte ki Szijjártó Péter.

Ivan Korčok empatikus hozzáállást sürgetve erről megjegyezte, hogy az évforduló nem nehezedhet rá a kétoldalú kapcsolatokra, Igor Matovic miniszterelnök pedig hamarosan Budapestre látogat.

Szijjártó Péter a többi között kérdezték még a tranzitzónák bezárásáról, amire a tárcavezető úgy válaszolt, az Európai Bíróság döntését végrehajtják, de nem értenek egyet azzal.

Innentől kezdve nem a tranzitzónában, hanem a magyar külképviseleteken lehet benyújtani a menedékkérelmeket – fűzte hozzá a miniszter azt is hangsúlyozva, hogy Magyarországra a jövőben sem engednek be illegális bevándorlókat.