Fotó: MTI/Nemes János
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó előadást tart A 21. század globális kihívásai címmel a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjában 2023. szeptember 27-én

Szili Katalin kifejezte amiatti örömét, hogy elsőként tarthatott előadást a korszerűen felújított képzési központban.

Hirdetés

Véleménye szerint egy háború dúlta országban élő közösség sem tudja kivonni magát a globalizáció okozta nehézségek hatása alól. A túlnépesedés, a klímaváltozás és a mérhetetlen környezeti károk miatt 2100-ra lakhatatlanná válhat a bolygónk. Ahhoz hogy ezt elkerüljük, ésszerűen kell felhasználnunk a rendelkezésünkre álló energiaforrásokat, és takarékoskodnunk kell velük – mondta.

A miniszterelnöki főtanácsadó hangsúlyozta: mindenki tehet környezete megóvásáért. Az oktatáson és a nevelésen keresztül a következő generációkat kell ebben a kérdésben partnernek hívni, hogy az ő gondolkodásmódjuknak már természetes része legyen bolygónk megóvása az utókor számára.

Kárpátalja a Kárpát-medence, az itt élő magyarság pedig a nemzet szerves része, „még abban az esetben is, ha (ezek az emberek) egy másik ország állampolgárai” – jelentette ki Szili Katalin. Emiatt fontos, hogy anyanyelvükön jussanak hozzá azokhoz az ismeretekhez, amelyek segítik az eligazodást a 21. századi kihívások között – fejtette ki.

A kisebb közösségek szerepe kiemelten fontos a környezettudatos életmód elterjedésében az emberek mindennapi tevékenysége során – húzta alá a miniszteri főtanácsadó.

Szili Katalin szerint a béke megteremtését követően az lesz a legfontosabb kérdés, hogy miként lehet megküzdeni a globális problémákkal, és „milyen lesz az élete a gyermekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak, és ők milyen kihívásokkal fognak szembenézni”.

Az előadást követően Dobsa Németh Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának régióvezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy kéthetente várják az érdeklődőket nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül a közösségi eseményekre, amelyekre a központ hivatalos internetes felületein lehet jelentkezni.

Amennyiben ukrán anyanyelvűek regisztrálnak egy-egy eseményre, számukra szinkrontolmácsolást biztosítanak, elérhetővé téve a rendezvényt mind a magyar, mind pedig az ukránul beszélő kárpátaljaiak számára – tette hozzá Dobsa Németh Beáta.

Korábban írtuk