Szili Katalin, aki a nemzetpolitikáról és a magyarságról tartott előadást a Professzorok Batthyány Köre által szervezett konferencián, kiemelte: ez az egység megmutatkozik a magyarság együttműködésében, és ezt az intézményrendszer is jelzi, hiszen tovább él a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és létrejött a Magyar Diaszpóra Tanács.

Hirdetés

Tehát megvannak azok a döntéshozó fórumok, ahol közös és nemzetstratégiára vonatkozó döntések születnek – hangsúlyozta. Szili Katalin elmondta, a Máért minden évben, a legközelebb pedig november 17-én ülésezik, akkor olyan, nemzetstratégiához kapcsolódó kérdésekről döntenek, amelyek a többi között az oktatás és a kultúra fejlesztését, valamint az identitás kérdéskörét érintik.

Korábban írtuk