Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Az elemző úgy vélte, „belső leszámolás” állhat a hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterében.

Arra, hogy kinek állhat érdekében Karácsony Gergely „gyengítése”, megjegyezte: ez minden olyan ellenzéki pártnak érdekében állhat, amelyik „nem a Párbeszéd-MSZP-szövetség győzelmének szurkol”. Kiemelte a Demokratikus Koalíciót és a Momentum Mozgalmat, amelyek a főpolgármester-jelölti előválasztás első köre után saját jelölteket „indítottak rá” Karácsony Gergelyre. Ez akkor is azt mutatta, hogy ezek a pártok nem akarnak beállni Karácsony Gergely mögé – tette hozzá.

Az biztos, hogy a hangfelvétel kiszivárogtatása a DK társadalmi támogatottságát, politikai ambícióit „nem érintette negatívan” – fogalmazott.

Az elemző szerint a hangfelvétel, illetve az ellenzéki oldal botrányai azt mutatják, működésképtelen az ellenzék „összefogás-kísérlete”, részben azért, mert olyan politikai pártok és szereplők próbálnak összefogni egymással, akik „tulajdonképpen utálják egymást”. Minden érintett politikai szereplő tisztában van ezzel, és az aktuális szövetségek fel fognak bomlani – jelentette ki.