Fotó: police.hu (archív)
Hirdetés

A Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság közleménye szerint a járművet egy négy megyére kiterjedő akció keretében, a székesfehérvári rendőrök jelzése alapján állították meg. A román rendszámú teherautóban 42 férfi és három nő tartózkodott.

A kamion 29 éves sofőrje ellen embercsempészés miatt eljárás indítanak. Az illegális bevándorlókat, meghallgatásuk után, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz – írták.

Egyre többen próbálkoznak

Egyre többen próbálkoznak Magyarország határainál illegálisan bejutni az országba – közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a legtöbben a szerb-magyar határon próbálkoznak, de növekedés van a magyar-román, illetve esetenként a magyar-horvát határhoz érkezők számában is. Az illegális bevándorlók átjutási módszerei közül az alagutakat emelte ki a főtanácsadó.

Rámutatott: 2020-ban az előző évhez képest nemcsak a próbálkozó illegális bevándorlók száma növekedett, de az embercsempészet miatt is több ügyet indítottak 2019-hez viszonyítva.

Idén 25 ezernél is több, míg tavaly egész évben 16 ezer illegális bevándorló próbált átjutni a magyar határon. Embercsempészet miatt tavaly 150, idén már 307 emberrel szemben indítottak eljárást – közölte Bakondi György.

Korábban írtuk