Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

Szlávik János hangsúlyozta, ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás „nem engedi meg”, hogy komolyabb lazítások legyenek.

Elmondta azt is, elképzelhető, hogy újabb és újabb koronavírus-mutációk jelennek meg, és az is, hogy a jövőbeni oltásokkal „utánuk kell mennünk”, magyarán változtatni kell az oltóanyagok összetételén.

Hozzátette, a védőoltások egyelőre a mutáns vírusok ellen is hatásosak, csak nem akkora mértékben, tehát mindenképpen megakadályozzák a fertőzés súlyossá válását.

A főorvos szerint Magyarországon még nem „dominánsak” a mutációk, így a most használt vakcinák teljes hatékonysággal védenek.

Korábban írtuk

Szlávik János jó hírnek nevezte, hogy az orosz vakcináról végre megjelentek tudományos szaklapokban is információk, és bízik abban, hogy hamarosan a kínai oltóanyagról is így közölnek adatokat.

Hangsúlyozta, fel kell gyorsítani az oltások ütemét, be kell oltani az időseket és a betegeket, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben.

„Merem remélni, hogy a közeljövőben Magyarországra is tömegesen érkezik oltás és most már mi is megkezdhetjük a tömeges oltást” – mondta Szlávik János.