Fotó: Kásler Miklós, Facebook
Hirdetés

A tárcavezető a vakcinabeszerzésről kijelentette: a magyar kormány gondolkodásban és cselekvésben megelőzte a legtöbb európai országot. Időben megrendelte a vakcinákat, és miután a világ egyik részéről érkező vakcinák mennyisége és tervezhetősége nem váltotta be az eredeti várakozásokat, ezért a világ másik részéről szereztünk be.
 
Közölte azt is: rendkívül nehéz a fertőzésnek a harmadik hulláma, mert ezt nem ugyanaz a vírus okozza, mint ami az első kettőt. A brit mutáns fertőzési gyorsasága majdnem duplája az eredeti vírusnak, ifjabb korosztályokat is megbetegít, és a harmadik jellemző az, hogy a betegség lefolyása súlyosabb.
 
Mindezek indokolták a szigorításokat, és kényszerhelyzetbe hozzák a kormányt és a lakosságot is, hogy az átoltottságot minél gyorsabban növelni lehessen – tette hozzá.
 
A covid terápiákról és gyógyszerekről azt mondta: a favipiravirt Magyarországon a járvány kezdete óta alkalmaztuk. Ettől a gyógyszertől azt lehet várni, hogy a fertőzés korai szakaszában alkalmazása esetén a betegség lefolyása enyhébbé válik, akár el lehet kerülni a kórházi gyógykezelést.
 
Ezért olyan környezetet teremtettünk, hogy a családi orvos megfelelő körültekintéssel felírja a gyógyszert, akár úgy is, hogy az oltópontokon pozitív diagnózis esetében az ott lévő orvos a beteg kikérdezése, megvizsgálása után kézbe adja favipiravirt – hangsúlyozta az orvosminiszter, jelezve, hogy a kormány átvállalja a gyógyszer finanszírozást.
 
Az interjú végén március 15-i ünnepünk: az akkori rendkívül nehéz helyzetben a magyar nemzet fel tudta mutatni a nemzeti egységet, fel tudta mutatni azt a képességet, hogy a nehézségekre egységesen válaszol. Jelen pillanatban is szükség van a helytállásra, és szükség van a nemzeti egységre a Covid elleni harcban. Aki ebből kimarad, úgy jár, mint 1848-ban az aulikusok, akik a nemzet ellen harcoltak.

Az 1848-as rendkívül nehéz helyzetben a magyar nemzet fel tudta mutatni a nemzeti egységet, fel tudta mutatni azt a…

Posted by Emberi Erőforrások Minisztériuma on Friday, March 12, 2021
Korábban írtuk