Lázár János szerint talán meglepő, hogy a törvénytervezet koncepcióját is társadalmi egyeztetésre bocsátják, de miután a szakma véleményét a témában már kikérték, azt szeretnék, ha „minél nagyobb társadalmi egyetértés támogatná az új szabályrendszert”.

Hirdetés

A miniszter úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy „a minőségi építészetet” ösztönözze „a bürokratikus építésügy” helyett.

„Ugyanakkor szigorítjuk a szabályokat is, hogy ne épülhessen olyan épület, amely léptékében, stílusában nem illeszkedik a településképbe” – írta Facebook-oldalán Lázár János.

A tárcavezető bejegyzéséhez mellékelte a magyar építészetről szóló törvény részletes koncepcióját, amely a kormányzat hivatalos oldalán, ezen a linken letölthető.

Korábban írtuk