Hirdetés

Müller Cecília hangsúlyozta: a meghozott járványvédelmi intézkedéseket be kell tartani, a cél, hogy a járványgörbét ellaposítsuk, így csökkentve a fertőzöttek számát, hogy ne nehezedjen egy időben nagy nyomás az egészségügyi ellátórendszerre.

Mint fogalmazott: „a maszkviseléssel nem a rendőrnek teszünk szívességet”, hanem elsősorban a járvány megfékezése a feladat. A maszkviselés önmagában 80 százalékkal csökkentheti a fertőzés továbbadását – tette hozzá.

Közölte: kedden valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény bekapcsolódott a koronavírus-betegek ellátásba, így nőtt az ágyszám és mindenki a lakóhelyéhez közelebb gyógyulhat. Ez a kapacitásbővítés a biztosítéka annak, hogy mindenki megfelelő ellátást kaphasson – mondta Müller Cecília.

A járvány egész Európában intenzíven terjed, Magyarországon naponta 4-5 ezer fertőzöttet regisztrálnak. Az elmúlt napon 101-en haltak bele a kór szövődményeibe, a legfiatalabb 31, a legidősebb 99 éves volt.

Korábban írtuk

Kiemelte: továbbra is a krónikus betegségben szenvedőknél zajlik komoly szövődménnyel a vírusfertőzés, azonban a járvány kezdete óta a halálesetek 7 százalékánál nem találtak semmilyen egyéb krónikus állapotot.

Müller Cecília úgy fogalmazott: „nehéz idők előtt állunk, nehéz idők jönnek”, a bevezetett intézkedések mindenki életét befolyásolják. Továbbra is figyelni kell az idősebb családtagokra, főleg azokra, akik egyedül élnek. Meg kell őket védeni az elszigetelődéstől, figyelni kell a lelki egészségükre is.

Kérdés kapcsán a szakember elmondta, ha valaki a családban pozitívvá válik, akkor a vele egy háztartásban élőknek is karanténban kell maradniuk.

Az influenzaoltással kapcsolatban megismételte, azt csak egészséges ember kaphatja meg, akut felsőlégúti megbetegedés, nátha, koronavírus-gyanú esetén nem. Aki a fertőzés miatt kontaktszemélynek számít, addig ő sem kaphat oltást, amíg a betegség lappangási időszaka tart. Müller Cecília hangsúlyozta, arról, hogy ki oltható, mindig az oltást beadó orvos dönt.

Elmondta, jelenleg 6352 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 473-an vannak lélegeztetőgépen.

A járvány kezdete óta a regisztrált fertőzöttek 3 százaléka volt egészségügyi dolgozó.