Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely (archív, szerk.)
Hirdetés

Akkor indult meg az a történelmi folyamat, amelynek köszönhetően ma már több mint egymillió egyszázezer magyar állampolgár él Magyarország határain kívül – hangsúlyozta az államtitkár.

Jelezte: ahhoz, hogy a nemzeti újrakezdés éve program el tudjon indulni, az kell, hogy minél többen regisztráljanak a koronavírus elleni védőoltásra Horvátországban és Magyarországon is, és mielőbb beoltassák magukat. Ez kell ahhoz, hogy az élet vissza tudjon kerülni a régi kerékvágásba – emelte ki az államtitkár.

A szoboravatás kapcsán beszédében elmondta: minden gondozott magyar emlékhely bár a múltról szól, valójában a jelennek üzen: a magyarság létét hirdeti.

„Ma pedig, amikor újraállítjuk ezt a méltatlanul lerombolt emlékművet, nem kevesebbet üzenünk, mint hogy a haraszti magyarok szülőföldjükön továbbra is magyarként akarnak élni” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Potápi Árpád János megköszönte a haraszti magyarságnak a helytállását, a református egyháznak, hogy védőbástyája és megtartó ereje ma is a horvátországi közösségnek és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK), hogy felkarolja és összefogja a magyarság kezdeményezéseit, nem hagyja megfélemlíteni a magyar közösséget.

Kifejtette: azt, hogy töretlenül hisznek a horvátországi magyarság jövőjében, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a magyar kormány támogatásával indult el és valósul meg a horvátországi magyarság eddigi legnagyobb fejlesztési programja. Új óvodák létesültek, ösztöndíjban részesülhettek a magyar nyelven tanuló diákok és pedagógusaik, megerősítették a magyar médiát, a magyar sportéletet és megújultak a magyar templomok – mutatott rá.

Bizakodásának adott hangot, hogy a járvány után újra tudják folytatni a megkezdett munkát, és újult erővel tudnak nekilátni terveik megvalósításának.

Arra kérte a horvátországi magyarokat, hogy életerejüket, magyarságukat megőrizve mutassák meg összefogásukat májusban is, amikor a magyarság újra megmérettetik az önkormányzati választásokon.

Az Árpád-korban keletkezett településen egy hónappal ezelőtt rongálták meg ismeretlen tettesek Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát. A károkat helyreállították, és a mellszobrot ünnepélyes keretek között most ismét visszahelyezték talpazatára.