Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Fórizs Ildikó elmondta: a tábla jóváhagyta a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú ítéletét, de nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés helyett nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek D. Lajost.

A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A bíróság szerint a vádlott bántalmazta a sértettet, de azt nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy kizárólag ő bántalmazta és ennek következtében hunyt el. Ezért nem róható a terhére a különös kegyetlenség mint elkövetési mód – indokolta a bíró.

Az ítélőtábla nem látta indokát a büntetés enyhítésének vagy súlyosításának, a cselekmény kísérletkénti minősítésével tartotta arányos büntetésnek az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetést – magyarázta.

A tényállás szerint D. Lajos 2007. április 6-án éjjel támadt rá a képviselőre az otthonában. Feszítővassal előbb többször fejen ütötte áldozatát, majd a nyakára ütött, olyan gégesérüléseket okozva, amelyek következtésben az asszony azonnal belehalt a sérüléseibe.

A sértett holttestét másnap hazaérkező fia találta meg.

A gyilkosság miatt korábban az áldozat fiát, ifj. S. Sándort első fokon 12 év fegyházra ítélték, de másodfokon új eljárást rendeltek el, majd felmentették.

Ifj. S. Sándor számára 2016-ban több mint tízmillió forintos kártérítést ítélt meg a Debreceni Járásbíróság. A harminc hónapot előzetes letartóztatásban töltő férfi korábban bejelentette, hogy a jogerős ítélet után perújítást kezdeményez a kártérítési ügyben.