Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya megyében a zivatar és a sok eső veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ugyancsak a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre a nyugati országrészben Somogy, Tolna és Zala, míg keleten Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.

Hirdetés

Péntekre a sok eső veszélye miatt szintén Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére pedig zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: délnyugat felől egy mediterrán ciklon csapadékrendszere fokozatosan északkelet felé terjed. Több hullámban várható eső, az ország nagyobb részén jelentős mennyiség is. Éjfélig leginkább a délnyugati területeken várható 24 óra alatt 20 milliméternyi eső, lokálisan 30-40 milliméternyinél több sem kizárt.

Az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön péntekre virradóan lehet meg a 20 milliméternyinél több csapadék. Ezeken a területeken kisebb körzetekben 30-40 milliméternyinél is több eső hullhat. Elsősorban a Dunántúl déli vidékein a nap második felében az ég is megdörrenhet – jegyezték meg.

Pénteken napközben a Tiszántúlon zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket jégdara, intenzív csapadék és átmeneti szélerősödés is kísérhet – tették hozzá.

Kedden a meteorológiai szolgálat még arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt mintegy három hónapban alig esett. Az ország középső részén nagyobb területen is 70-80 milliméternyi fölötti az „anomália”, a hegyvidéki területeken viszont – ahol általában jóval több csapadék hullik – 90-100 milliméternyi csapadék hiányzik a földekről.

Korábban írtuk