Hirdetés

Rétvári Bence ez alkalommal hangsúlyozta, hogy a veszélyek, járványok, természeti katasztrófák és háborúk korát éljük, ám a magyar emberek biztonsága nem szenvedhet hátrányt.

Az állam számára a legfontosabb feladat az emberek biztonságának a megóvása – tette hozzá.

Azt tapasztalja – folytatta -, hogy az Európai Unió tagállamainak többségében csökken az emberek biztonságérzete, Magyarországon viszont erősödik. A kormánynak pedig az a törekvése, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete legyen.

Korábban írtuk

Arról is szólt, hogy büszkék lehetünk a magyar katasztrófavédelmi szakemberekre, akik bárhol a világon megállják a helyüket.

Példaként említette, hogy az Öböl-háború után a legtöbb lángoló olajkutat magyar szakemberek oltották el és a közelmúltban a törökországi földrengés után is a magyar katasztrófavédők mentették meg a legtöbb életet.

A fejlesztés, amely az egyik legnagyobb a katasztrófavédelem történetében, a kor technológiai változásaihoz igazodva, olyan eszközöket, úgynevezett oltólándzsákat is tartalmaz, amelyek az elektromos autókban keletkezett tüzek megfékezésére szolgálnak – mondta Rétvári Bence.

A fejlesztés az Európai Unió támogatásával, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program három különálló projektjének keretében valósult meg.

Az ünnepségen 37 tűzoltóautót, 12 árvízi mentőhajót és a szállításukra szolgáló utánfutókat, 23 drónt, illetve drónszállító járművet és 21 oltólándzsát vehettek át a katasztrófavédelmi és tűzoltó egységek.