Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 377 097, az aktív fertőzöttek száma 231 490-re emelkedett. Kórházban 4919 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen.

A fertőzések 94 százalékát már az omikron okozza – tudatták.

Az elmúlt napokban is több tízezren vettek részt az oltási akción; 124 ezren már a negyedik oltást is felvették – írták a közleményben.

Ebben a hónapban is lesz minden csütörtökön, pénteken, és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon. Kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség – tették hozzá.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat.

A kormányzati portál közölte: a negyedik oltás is már foglalható és kérhető, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.

Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, a háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs – írták.

Kitértek arra, hogy azok az oltatlanok, akik a fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül, a betegségből történt felgyógyulásuk után olthatók.

Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Emlékeztettek, a kormány múlt héten bejelentette, hogy hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás beadatása, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást – írták.

A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (291 978) és Pest megyében (228 947) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (93 798), Győr-Moson-Sopron (88 539), Hajdú-Bihar (86 458) és Szabolcs-Szatmár (86 362) és Bács-Kiskun megye (84 395). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (34 636).

Hatósági házi karanténban 22 859-en vannak, a mintavételek száma 10 320 134.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma
Korábban írtuk