A térségben a kommunizmus kisajátította május elsejét, amely kezdetben a munka ünnepe volt – mondta Tőkéczki László történész az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A XIX. század végén Európában és Észak-Amerikában meghonosodó munka ünnepe az első évtizedekben a nyolcórás napi munkaidőért és a munkakörülmények javításáért vívott küzdelem egyik eszköze volt – mondta.

Május elseje nem elsősorban pártpolitikai, hanem a szakszervezeti törekvéseket jelenítette meg, de egyúttal a népi kultúrában élő tavaszköszöntő ünnepekhez is kapcsolódott – fűzte hozzá.

Ahogy ez a küzdelem a XX. században Nyugat-Európában egyre több munkásvédelmi, szociálpolitikai eredménnyel járt, május elseje is „fellazult”, vesztett harcos jellegéből. Ugyanakkor Kelet- és Közép-Európában egyre inkább a kommunista pártok sajátították ki, és amikor hatalomra jutottak, a rendszer hivatalos ünnepévé tették – magyarázta Tőkéczki László.

MTI