Azonnali kérdésem a parlamentben #Párbeszéd

Gepostet von Tordai Bence am Montag, 8. Juni 2020
Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) a 2021-es költségvetési javaslatot bírálta, mert szerinte abban nincs forrás az alapjövedelemre, a létbiztonságra, az álláskeresési járadék bővítésére, munkahelyvédelemre, illetve béremelésre az egészségügyi, a szociális, a kulturális és az oktatási dolgozók számára. Úgy értékelt: ehelyett megszorítás van, hiszen négyszeresére emelt adóval sújtják az önkormányzatokat, amit az emberek fognak megszenvedni.

Hozzátette: van ugyanakkor pénz a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium számára egy új palotára 55 milliárd forintért. Ez még mindig a puritán kormányzás része, vagy ez már egy új korszak kezdete? – kérdezte.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára félreértésnek nevezte és visszautasította azt az állítást, hogy négyszeres adóval sújtják az önkormányzatokat. Elmondta: eddig a 32 ezer forint/fő iparűzési adóerőképesség felett lévő önkormányzatok csökkentett támogatást kaptak, a jövőben viszont az állami támogatás és a befizetendő szociális hozzájárulás is 100 százalékos lesz, ezért ennek az egyenlege nulla.

Korábban írtuk

Kiemelte: a költségvetésben a családok juttatásai nem csökkennek, nem úgy, mint 2008-ban, a szocialisták válságkezelése idején.

Tordai Bence úgy reagált: négyszeresére emelkedik a szolidaritási adó Budapesten és minden fővárosi kerületben, így Budapest nettó befizetője lesz az állami költségvetésnek.

Tállai András jelezte: több mint százmilliárddal növekszik az önkormányzatok működési támogatása, a másik oldalon pedig a befizetési összeg nő közel ugyanennyivel, vagyis ennek az egyenlege nulla, sőt még az önkormányzatoknak lesz kedvező.