A lap szerint a kormányhivatalnak a Mediaworks Hungary Zrt. október 21-i beadványára küldött értesítésében azt írták: hivatalból elvégezték a rendelet törvényességi szempontú felülvizsgálatát a főváros tulajdonában álló közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása kapcsán, és a jogsértő helyzet mielőbbi megszüntetése érdekében törvényességi felhívást bocsátottak ki.

Hirdetés

A Magyar Nemzet felidézi, hogy az önkormányzati rendelet a közterület-használati hozzájárulás fejében „legalább” négy oldalt követelt az ingyenesen osztogatott lapokból a főváros számára. Ráadásul a városvezetés kizárólagos döntése lett volna a minden egyes lapszámban elhelyezett négyoldalnyi „közérdekű” tartalom meghatározása.

Mint írják, a jogsértő módosítás jelenleg a Pesti Hírlapot és a Metropolt érinti. Az utóbbit tulajdonló Mediaworks a kormányhivatal döntését követően nyilatkozatot nyújtott be a fővárosnak, amelyben jelezte, hogy nem tesz eleget a rendelet előírásának a négy kötelező oldalról, és továbbra is kéri a közterület-használati engedély megadását az újságtartók elhelyezésére, mert a kézből történő laposztás álláspontjuk szerint nem engedélyköteles.

Korábban írtuk