Továbbra is a kilátástalanság jellemzi a baloldalt, az utóbbi hónapokban botrányt botrányra halmoztak, életjelet viszont keveset mutattak. Az utóbbi hetekben a baloldal kapcsán leginkább a guruló dollárok ügyéről lehetett hallani, miután Márki-Zay Péter a nyáron bevallotta, hogy a baloldal százmilliókat – sőt mint utóbb kiderült: hárommilliárd forintot – kapott az Egyesült Államokból – hívják fel a figyelmet a cikkben.

Hirdetés

 Már a választás éjszakáján megtalálták a bűnbakot

A baloldali pártok és politikusaik az ügyben egymásra mutogatnak, folyamatosan próbálják eltolni magukról a felelősséget. Ám a kampányfinanszírozási botrány előtt is az volt a jellemző a baloldalon, hogy egymás lejáratásával, ellehetetlenítésével voltak elfoglalva. A Magyar Nemzet emlékeztet, már az április 3-i, történelmi választási vereség éjszakáján megtalálták a bűnbakot a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter személyében. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonban már rögtön a vereség után leszögezte: „a közös hajónknak tovább kell mennie.”

Ezzel a DK-vezér egyértelművé tette, hogy a baloldalon e hajó vitorlájába továbbra is ő fújja a passzátszelet. Mindez nem meglepő, mert bár az összefogásba belebukott a teljes baloldal, azzal Gyurcsányék mégis jól jártak, mivel az ellenzéki térfélen ők szerezték a legtöbb mandátumot az új Országgyűlésben.

Azóta a Demokratikus Koalíció helyi szinten elkezdte bekebelezni a baloldali ellenfeleit, az utóbbi hetekben folyamatosan arról lehetett olvasni, hogy melyik polgármester vagy önkormányzati képviselő csatlakozott hozzájuk. Továbbá a DK saját árnyékkormányt alakított, ami nem jár tényleges hatalommal, de erősíti azt a tézist, hogy hosszú távon a baloldalon a Gyurcsány-párt az egyetlen életképes erő – írja a lap.

Nem tudnak a felszínen maradni a kisebb baloldali pártok

Ám kérdés, hogy ebben a helyzetben milyen lehetősége van a DK-n kívül a többi baloldali pártnak a politikai túlélésre. Ahogy a Demokratikus Koalíciónak, úgy a többi baloldali pártnak is kulcsfontosságú lehet a 2024-es európai parlamenti, valamint önkormányzati választáson, illetve a 2026-os országgyűlési voksoláson, hogy közösen induljanak, mivel a Gyurcsány-párton kívül a többi baloldali alakulatnak a felmérések szerint kevés esélye van önállóan a jó szereplésre.

Ám mindezzel eljutnak ahhoz a dilemmához a kisebb baloldali pártok, hogy Gyurcsány nélkül nem tudnak a felszínen maradni, a DK elnökével – annak elutasítottsága miatt – viszont nem lehetséges az előrelépés sem.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk