Tudósítás egy felfordult világból
„Elég volt a cigánybűnözésből. Rendet, csendőrséget!” Többek között ezt követelték egy tüntetés résztvevői július 25-én Jászapáti vásárterén, miután két garázdaság, illetve egy rendőr elleni ollós támadás is történt a városban és környékén. Hiába. Augusztus 14-én, szombaton éjjel Pócs János országgyűlési képviselő jászapáti ingatlanában jelentek meg hívatlan látogatók, és vertek össze tizenkét gimnazista lányt, három fiút, valamint a fiatalok segítségére siető huszonnégy esztendős Pócs Katalint, a politikus lányát is, aki a Magyar Demokratán kívül egyetlen sajtóorgánumnak sem nyilatkozott.
Könnyű jászföldi homokot szór szemünkbe a feltámadó augusztus végi szél, talán azért, hogy ne is láthassunk tisztán az ártatlan többséget ért legújabb szégyen dolgában. Pedig nem a béketűrő áldozatoknak kellene pironkodniuk az összeférhetetlenek helyett.
– Mifelénk nem csak tűrni, újabban félni is kell, mert a cigány lakosok száma állandóan nő, miközben aki teheti, menekül innen – mondják a Gulyás testvérek, akik nyugdíjaskorukra jól össze tudják hasonlítani, milyen volt régen, és milyen lett mára a törvény meg a közbiztonság. – Nekem három, a testvéremnek pedig két felnőtt gyereke van, de már egy sincs közülük itthon – mondja az idősebb.
Pedig takaros és rendben tartott örökségre számíthatnak, mutatok a portájára, ahonnan deszkákat hordanak ki egy utánfutóra, hogy szállítás, gyalulás után polcot szögeljenek belőlük össze az egyik elvándorolt gyerek budai garázsába.
– Amíg élünk a feleségemmel, addig nincsen baj, utána meg már ne a mi fejünk fájjon – válaszolja fanyar mosollyal, majd határozottan kéri, ne készítsek fényképet róluk, mert kőhajításnyira lakik a Dankótól, a cigány teleptől, és nem hiányzik a balhé.
Annál kevésbé hiányzik, mert az egyik verekedős hívatlan vendég, ifjabb Szántó Zsolt is a Dankón lakik, de a másik két társa, a 41 éves Fricz János és párja, Farkas Anita sem sokkal távolabb. Riportom elején ki kell mondani, hogy gyászos félelem kerítette körbe a várost. Hasonlóan azokhoz a szinte halálközeli percekhez, amiket annak a tizenkét tinédzserkorú lánynak és három fiúnak kellett átélnie, akik ilyen kiszolgáltatott helyzetbe eddigi életükben még nem kerültek, ráadásul nem is Jászapátiban laknak.
A Pócs János és családja tulajdonában lévő Mézes Kávézó és Falatozó teraszára Farkas Ferenc polgármestert és Szénási László cigány önkormányzati elnököt is meghívtam. A képviselő és Katalin lánya fogadott bennünket. Nehezen indult a szó, köhécseltünk, tekintgettünk jobbra-balra, amíg végre felfakadt a lelki seb.
– A hajamnál fogva rántott le a földre Farkas Anita, aztán ütöttek-vertek, ahol értek. Mint embert és mint nőt is kegyetlenül megaláztak. Ezek után megértheti, nagyon nehéz megszólalni, de az igazság érdekében és azért, hogy ne úszhassák meg az elkövetők, most vállalnom kell, de csak önöknek. A kávézó azon a szombaton is este kilenckor bezárt, majd itt a teraszon, ahol most is beszélgetünk, zárt körű rendezvény kezdődött, fiatalok tartottak születésnapi összejövetelt. Miután elrendeztünk mindent, én is aludni tértem. Nem sokkal később kétségbeesetten szólt a felszolgáló, hogy menjek azonnal. A fiatalok rémülten mondták, hogy jönnek be gyalog a főútról az udvarba, ők pedig hiába ismételgették, hogy zárt körű a buli, és még itallal is megkínálták őket, azok az istennek sem akarnak elmenni. Én addig beszéltem a lelkükre, amíg el nem indultak kifelé, de aztán valamiért visszafordultak, és azt vágták a fejemhez, különösen Farkas Anita, hogy azért küldöm el őket, mert cigányok. Mondtam, hogy szó sincs erről, mégis azt kiabálták, hogy „Büdös, retkes magyarok! Dögöljetek meg!” Aztán úgy estek nekünk, mint akik valamitől bekattantak.
A három támadó válogatás nélkül ütött, akit ért, aztán elkezdték borogatni az asztalokat, italosüvegeket törtek, bútorokat rongáltak, miközben Katalin a fiatalokat próbálta oltalmazni. Az orvosi látlelet szerint részben földre teperve arc-, mellkas- és koponyazúzódásokat szenvedett.
A gyorsan kiérkező rendőrség még az éjszaka bilincsben vitte el a betolakodókat, másnap mégis szabadon szállhattak le a városi buszról, noha a cselekményről még felvételt is készített a térfigyelő kamera, tökéletesen azonosíthatók a tettesek. Sőt, a képviselő előrelátásának köszönhetően felkerült a verés a világhálóra is.
Miért fontos ez? Mert a támadók, ellentétben áldozataikkal, a rendőrségen nem tettek vallomást. Persze vélhetően nem maguktól, hanem mások tanácsára tagadták ezt meg, amiből viszont az következik, hogy kifinomult jogi háttérmunkával előhúzható lesz majd az úgynevezett cigánykártya. Nem véletlenül nyilatkozta Pócs képviselő úr: „A támadók utólag már azt terjesztik, hogy az atrocitás alapja roma származásuk volt.”
Persze az ilyen szemenszedett hazugságok néhány emberi jogi bozótharcos meg esélyegyenlőségi civilszervezet támogatásával és szakértelmével szinte hamisítatlan igazságokká képesek átváltozni, mire a rendőrségtől az ügyészségen át a bíróság asztalára kerülnek. Sőt, nem egy esetben – Zámoly, Olaszliszka, Cozma-gyilkosság, Gyöngyöspata és a többi – még a közvélemény is szégyellje magát, ha bármit is kétségbe akarna (merne) vonni.
Erre mondta Katalin, hogy háborgó dühöt érzett, amikor másnap a bántalmazói már szabadon járkáltak, és hazudoztak a történtekről városszerte meg a Facebookon.
– Tudom, hogy elsősorban a parlamenti képviselő édesapám miatt kapta fel a sajtó ezt a szégyenteljes ügyet, mert máshol is előfordulnak hasonlók, de legalább arra jó lehet, hogy történjen már valami a hazudozás meg a szigorúbb törvénykezés terén – mondja Katalin, miközben odaül hozzánk a testvére, ifjabb Pócs János is, aki a város alpolgármestere, és nem mellékesen ügyes kezű karatés.
– Szerencséjükre én már aludtam, amikor betörtek hozzánk, különben annyit kaptak volna, hogy most én lennék az újságok címlapján – néz apjára, aztán Szénási László cigány elnökre, végül azzal nyugtatja húgát, nem neki kell szégyenkeznie a történtek miatt.
Ülünk a csoportos garázdaság helyszínén, mint megilletődött és tehetetlen kiscserkészek, akik zavarukban a körmüket rágnák, ha nem volna illetlenség. Végül Szénási László töri meg a csendet:
– Tudják, mit válaszoltak nekem, amikor kiírtam a Facebookra, hogy aki ilyet csinál, az menjen a börtönbe? Hát azt, hogy akkor én nem is cigány, hanem magyar elnök vagyok.
Pedig Szénási László is a Dankó telepen nőtt fel, ahol egyetlen földes helyiségben nyolcan aludtak, ha mindenki otthon volt, és aki már 12 éves korában varrótűvel meg tintával tetoválta rá – jobbkezes lévén – a bal öklére az „anyám” és az „üss” szavakat, de állítja, ilyen balhét, ahol fiatal lányokat vernek, ők nem követtek volna el. Ám ha erről őszintén, tanító jelleggel beszélne a telepi cigányoknak, talán ki is nevetnék.
Erre mondta a városi öregek otthona egyik lakója, Bandi bácsi, akinek az apját a hatvanas évek végén Szekeres Imre MSZMP-s, majd MSZP-s jászapáti kommunista-szocialista képviselő, volt honvédelmi miniszter kolhozszervező elvtársai addig kínozták dús bajusza szálankénti kitépésével, amíg ingyen oda nem adta nekik a lovat, a szekeret meg a földet, és azóta is félelemben él:
– Megtermett kanoknak gyerekeket, különösen lyánykákat verni kommunista tempóra vall, hogy sülne le a bőr a képükről!
Nála is keményebben fogalmazott az egyik támadó, Szántó Zsolt édesapja a világhálón, amikor kijelentette:
– Szégyen ránk, cigányokra nézve, ami történt. Ezek a mocskos, patkány, férgek, köztük a fiam is, bementek a Pócs úrékhoz verekedni. Én kérek tőle elnézést, meg a lányától is. Mit képzelnek a cigányok? Ők a grófok, a királyok? Helyben kellett volna eltörni kezüket-lábukat, aztán elvinni őket. Ezekre a senkiháziakra a legnagyobb büntetést szabják ki!
Farkas polgármester, aztán pedig Szénási elnök úr meg Pócs képviselő ha nem is szívesen, de kénytelenek elfogadni az igazságot, tudniillik, hogy a rendőrséggel együtt sokszor azért tehetetlenek, mert nekik a laza, olykor kiskapus törvényeket szigorúan be kell tartaniuk, amit a másik oldalon a civil szervezetek pofátlanul és jó pénzért – lásd börtönperek, emberi jogok Gyöngyöspatán – a maguk javára fordítanak, és a végén a bűnözők a szemük láttára nyernek feloldozást.
A polgármester szerint Jászapáti lakosságának a 30 százaléka, azaz 2300-2500 ember cigány. Döntően két városi telepen laknak, és túlnyomó többségük tisztességesen él és dolgozik, hiszen a munkanélküliség nem több 3-4 százaléknál. Pócs képviselő úr, aki régebben városi polgármesterként sem ijedt meg a saját árnyékától, most is azt vallja, meg van róla győződve, hogy a cigányság nem bűnöző, hiszen nála is dolgoznak dinnyeszüret idején napszámban. Becsülettel, jó pénzért.
– Kölcsönösen tiszteljük egymást. A baj az, hogy kihasználják őket a jogvédők a saját céljaikra és a zsebükre. Betanítják nekik, hogyan kell a törvényeket kijátszani, ezért lehetséges az, hogy akit éjszaka bilincsben visznek el, másnap szabadon száll le a buszról. A törvényeken változtatni kell, amiben nekem mint országgyűlési képviselőnek sürgős feladatom van, amit szeretnék mielőbb eredményesen végre is hajtani. Ez a csiki-csuki ugyanis nagyon rossz üzenetet közvetít a társadalomnak.
Amikor azt javaslom, hallgattassék meg a másik fél is, Katalin óva int, mert engem is majd jól elvernek, míg Szénási László inkább rendőri kíséretet tartana célszerűnek. Helyette azt kérem tőle és a polgármestertől, tartsanak velem, és kísérjenek el, no nem a félelem okán, hanem hogy tanúi legyenek a találkozásnak.
A Dankó telepre vezető keskeny út szélén kék színű közkútból csordogál a drága ivóvíz akkor is, ha senki nem nyomja a kút karját, a nyár végi hőségben fürdőző méhecskék örömére. A kerítéseken – már ahol van ilyen – nyomorúságos ingek és gatyák szikkadnak a napon . A több mint harmincesztendős, háromgyermekes ifjabb Szántó Zsolt jöttünkre egy pottyantós vécé ajtajából kertkapuvá átlényegült deszkatáblát nyit meg előttünk. Kapásból mondja, nem volt kiírva, hogy zárt körű az a buli, és nem volt sárga szalaggal sem körbekerítve, ezért mentek be a haverjával, de ők nem ingyen fogyasztottak, hanem ezreket fizettek érte.
– Hát engem éppen az a lány szolgált ki, akit később az Anita összevert. Na azt nem kellett volna. Az egy őrült, az a nő! Aztán egyszer csak a többiek nekem támadtak, védekeznem kellett, ők provokáltak – mondja magabiztosan.
– Ki támadt magára? Tizenkét városi lány? Na ne nevettesse ki magát. Katalin pedig azért nem szolgálhatta ki, mert akkor még a lakásán aludt. Viszont miután összeverték a jónépet, ön egy üveg italt vett magához az asztalról, a kamera felvételén ez is jól látszik – mondom.
– Kicsoda maga? – förmed rám. – Adjon csak egy névkártyát! Különben majd a 24.hu-n meg lesz írva minden úgy, ahogyan kell. Engem megtámadtak, provokáltak, ezért védekeztem, és kész. Pócs úrtól, ha valaki elkísér, akkor hajlandó vagyok bocsánatot kérni.
Megyünk tovább az egykori jászapáti 1919-es vöröskatonáról, később téeszelnökről elnevezett Gojsza János utcába, ahol a cigány önkormányzat elnökhelyettese szerint drogdílerként számontartott Fricz Jánost meg a párját keressük és találjuk. Egykor gondozott, mára erősen lelakott parasztházból jönnek elő egy rózsaszín bugyidarabbal átkötött fejű, lepukkant harci kutya kíséretében.
– Engemet is megtámadtak, ehun a bordám – mutat a hasára Fricz –, még az is eltörött, úgy megvertek.
– Kik törték el? Fiatal lányok? Meg három gimnazista fiú, akik közül az egyiknek be volt gipszelve a válla? – kérdezem.
– Honnan tudja maga ezeket?
– A rendőrségtől – blöffölök egyet. De nem jön be a blöff.
– Hazudik, mert a rendőrségen akkor éjszaka nem tettünk vallomást, mi tudjuk azt, hogy miért.
– Azóta, gondolom, már vannak jogi segítőik is – jegyzem meg óvatosan.
– Vannak – helyesel. – És holnap megyünk vallomást tenni.
– Holnap augusztus huszadika van, az pedig ünnep és munkaszünet.
– Akkor holnapután, vagy amikor szólnak.
Új szereplő lép oda hozzánk.
– Mi csak iszogatni mentünk oda a párommal, de a Pócs lánya valakivel azt üzente, hogy mit keresünk mi ott, drogos, férges cigányok, és menjünk ki onnan – ismerteti a saját verzióját, miközben be is mutatkozik.
Ő Farkas Anita, aki hajánál fogva vitte földre Pócs Katalint.
– Nem tudott kiüzenni önöknek, mert akkor még ott sem volt, amikor pedig megjött, tisztán látszik a felvételeken, hogy ön rögtön ütlegelni kezdi, és azt kiabálja: Büdös, retkes magyarok! Dögöljetek meg! – mondom neki.
– Olyan nehéz a felfogása, hogy ezek után már szóba se állok magával – kapom meg a magamét. – Menjenek el innen! Te meg gyere be – utasítja Friczet, és bevágják maguk után a keservesen nyikorgó vaskaput. – Kifordítja, amit mondani akarok – hallatszik ki az utcára – ahelyett, hogy segítene nekünk.
– Pedig azért vagyok itt! – kiabálom utána. – De én csak annak vagyok hajlandó segíteni, aki igazat mond.
Ez a pár szó sajnos elszáll, mi pedig továbbindulunk.
– Már előre fel vannak készítve, mit kell nyilatkozni a rendőrségen, és maga most belezavarta őket – összegzi a helyzetet távozóban a cigány elnök.
Mire végzünk, az autóm szélvédőjét ugyancsak vastagon megüli a sárga jászsági homok. A főút mentén még csábítóan kongó, de sajnos már lőrinces dinnyekupacok kínálják magukat. Fölöttük viszont a villanypóznákon trónoló hatalmas fészkek már üresek. Elköltöztek a gólyák. A szégyen és a félelem azonban itt maradt.
Zárszó
Pócs János képviselő úr augusztus 21-én üzenetet küldött, amelyben arról tudósít, hogy valótlan híresztelésért, illetve nevük és arcuk nyilvánosságra hozataláért a támadók feljelentést tettek ellene. Ugyanazon a napon a 24.hu-n viszont mindhárman a saját arcukat vállalva, gond nélkül adták elő tollba mondott verziójukat.