Tóth Bertalan napirend előtti felszólalása a Parlamentben

Dr. Tóth Bertalan: Hamarosan jön a bizonyítványosztás, és tudják, hogy amit eddig műveltek, arra csak egyetlen osztályzatot kaphatnak, és ez az elégtelen!Tudják, mit látok, ha mostanában ránézek a fideszes és KDNP-s képviselőkre?Olyan diákokat, aki nemcsak bukásra állnak, hanem még az osztálypénzt is ellopták.

Posted by Magyar Szocialista Párt on Monday, May 17, 2021
Hirdetés

Tóth Bertalan (MSZP) arról beszélt, hogy bár elégtelen a kormánypártok eddigi teljesítménye, továbbra is csak a saját érdekeiket követik.

Tóth Bertalan azt mondta, bukott diákokat lát maga előtt. A bukott diákot pedig el kell számoltatni – okoskodott elszántan.

A gazdasági bizottság legutóbbi ülésén a kormánypárti képviselők megszavazták az önkormányzati bérlakásrendszert érintő javaslatot, de elutasították a szocialistáknak egy az alacsony fizetések felzárkóztatásáról szóló kezdeményezését, pedig az a magyarok egy széles körének kedvezett volna – vélekedett.

Közölte: a kormánypártok élősködő politikát folytatnak 11 éve minden területen, ezért kormányváltás és korszakváltás kell.

Korábban írtuk

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára úgy válaszolt, a képviselő pártjának nagy tapasztalata van a bukásban, már voltak kormányon, megmutatták, hogyan kormányoznak. Az pedig nem szólt másról, mint az saját érdekeik figyelembe vételéről és az emberek érdekeinek figyelmen kívül hagyásáról – fogalmazott.

Kiemelte: a kormány legfőbb prioritása, hogy minél több magyarnak legyen elérhető a saját lakhatás. A szocialisták kormányzása idején a munkanélküliség csúcson volt, ezzel szemben a mostani kormány célja, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, dolgozhasson is – közölte. Hozzátette: a bérek esetében is jelentős előrelépést értek el.

Az államtitkár azt mondta a képviselőnek: önök leépítették az egészségügyet, mi fejlesztjük.