Fotó: MTI/Soós Lajos
Új egészségház létesül Budakeszin

A kormánypárti politikus rendkívül fontosnak és örömtelinek nevezte az eseményt, amikor egész Európa a háború és szankciós politika következtében gazdasági és energiaválsággal küzd.

Hirdetés

Az új egészségház két szinten, több mint 300 négyzetméteren várja majd a gyógyulni vágyókat. Lehetővé válik, hogy a férőhelyek 40 százalékkal bővüljenek, ahogy a kapacitások is 30-40 százalékkal növekedhetnek. Ezzel párhuzamosan a várólisták is hasonló arányban csökkenhetnek – fűzte hozzá.

A kormány 311 millió forintos támogatást biztosít a mostani beruházáshoz, amely 2023 tavaszára készülhet el. Fontosnak tartotta azt is, hogy 12 település szakrendelését végzik az orvosok és a szakdolgozók. Budakeszin 18 szakrendelés és két nem szakorvosi ellátás – gyógytorna és fizikoterápia – vehető igénybe.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelősállamtitkára beszámolt még a városban a tanuszoda építéséről 1,3 milliárdos kormányzati támogatással. A kivitelezés a végéhez közeledik – jelezte.

Az utakat is fejlesztik, 19 utca burkolatának újítása és megépítése zajlik – közte a Makkosi úté – összesen 567 milliós kormányzati támogatással. Ez összesen 32 500 négyzetméternyi útburkolatot jelent, ami az önkormányzati fenntartású utak 11 százaléka.

A buszsáv tervezési szakaszban van jelenleg, a munka 586 milliós kormányzati támogatással zajlik. Ha elkészül, a tömegközlekedést választók csaknem egy órát tudnak spórolni napi szinten. Az autót használók várhatóan 10-15 százaléka száll át a buszra, így a forgalom is csökkenhet – közölte.

Megjegyezte: sokkal könnyebb lenne beruházásokat végrehajtani, ha a szomszédban béke lenne és nem háború és a különböző szankciós intézkedések a magyar és európai gazdaságot nem nehezítenék el. Békére és a szankciós politika átgondolására van szükség – rögzítette.

Győri Ottília (Fidesz-KDNP), a település polgármestere arról beszélt, hogy az egészség támogatása szívügyük, mind a budakeszi mind a Buda környéki lakosok szempontjából. Ezért az önkormányzat mindig megtett mindent – mondta és felidézte a korábban végrehajtott egészségügyi fejlesztéseket a városban.

A tervek között szerepel, hogy októbertől allergiai laborvizsgálatokat is el lehessen végezni és 2023 januárjától mammográfiai és emlőcentrum várja majd a nőket. Az új egészségházban öt új rendelő kap helyet, így belgyógyászat, kardiológia, bőrgyógyászat, ortopédia, sebészet és reumatológiai ellátás várja a gyógyulni vágyókat.

Pócza Péter, a Budakeszi Egészségügyi Központ intézményvezető főorvosa rámutatott: szeretnék minél inkább helybe hozni a szakellátásokat, tehermentesítve ezzel a Szent János Kórházat és egyúttal az itt élők kényelmét is szolgálva.

A meglévő infrastruktúrát mostanra kinőtték, az új szakrendelő, erre is megoldást kínál – jelezte. A 300 négyzetméteres szakrendelő létesítéséhez nyújtott kormányzati forrás az építkezés mellett a berendezési eszközök beszerzését is tartalmazza.

Korábban írtuk