Balla György akadémikus, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja felidézte, hogy 102 évvel ezelőtt szervezte meg a röntgen tanszéket az egyetemen Elischer Gyula, az első magyar radiológusprofesszor, aki a tanszéket rövid idő alatt a magyar radiológia központjává tette.

Hirdetés

Ez rendkívüli kötelességet ró a klinika mai irányítóira, a beruházások fontos állomása az elmúlt évek infrastrukturális, műszer- és humánerőforrás-fejlesztései után az új MR-készülék üzembe helyezése – jelentette ki az akadémikus.

Szabó Zoltán, a klinikai központ elnöke hozzátette: a 2021-ben kezdődött és idén befejeződött klinikai integráció eredményeként három klinikai campussal, 7700 dolgozóval és 3500 betegággyal létrejött Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátó intézménye, amelynek egyik legnagyobb klinikája 100 orvossal és 200 szakdolgozóval az orvosi képalkotó klinika.

Az intézményben tavaly 50 ezer CT- és 25 ezer MR-vizsgálatot végeztek, ez a szám az új berendezés üzembe helyezésével nőni fog, így tovább csökken a várakozási idő – hangoztatta.

Berényi Ervin, az orvosi képalkotó klinika igazgatója azt mondta, az új berendezés elsősorban az onkológiai betegek diagnosztikáját, valamint a sürgősségi ellátást segíti. A beruházáshoz – amely egy angiográfiás berendezést is tartalmaz – 800 millió forintot nyertek el egy onkológiai-kardiológiai pályázaton, további 283 millió forintot pedig saját erőként biztosítottak a fejlesztéshez.

Korábban írtuk