Fotó: KKETTK
Hirdetés

– Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég elmondott évzáró beszédében mindent rendben levőnek értékelt az unió háza táján. Ezek szerint még a rendszerszintű korrupciót is?

– Az elnök asszony nyilván a további politikai pályafutására készül, akár az EU, akár a NATO élén, ezért erősen lekerekített, problémáktól, éles kijelentésektől mentes beszédet mondott. Nem lát ki abból a burokból, amelyben ül, egész napját hivatali apparátusában tölti, képtelen felfogni, átlátni a valóságos történéseket. Ez a jóindulatú magyarázat. Én viszont inkább arra hajlok, hogy az elnök asszony bizony ennyire cinikus.

– Mi foglalkoztatja ma Európát, milyen kérdéseket kellene megoldania az elnök asszonynak?

– Az EU nagyon nehéz helyzetben van, ahogy az egész nyugati félteke, sőt, maga a világ is. Hiszen korszakhatáron vagyunk, egy világrend nélküli világ korszakhatárán, és most azokat a változásokat éljük, amelyekből egy új rend jön majd létre. Reményeim szerint nem földindulással, bár ezt sem lehet kizárni. Egyszer véget ér majd a szomszédunkban zajló orosz–ukrán háború, amiben vagy Moszkva, vagy a Nyugat által támogatott Kijev győz, vagy patthelyzet alakul ki. Bármi történjék, azt csak ideiglenes állapotnak tekinthetjük, még ha az ideiglenesség hosszú évtizedekig eltarthat is. Mindhárom változat más és más következményekkel jár, de mindenképpen történelmi távlatokra kiható változásokat hoz majd az Európai Unió jövőjére nézve is.

– Ha már korszakhatár, lehet, hogy az unió is egy ilyen ponthoz érkezik a jövő évi EP-választáson, és konzervatív, szuverenista irányba mozdul el?

– Nem tudom elképzelni. Történhetnek bizonyos eltolódások, de az Európai Unió egy teljesen átbürokratizálódott intézmény, másként szólva egy olyan bürokratúrává vált, amit nagy tehetetlenségi erő és önmozgás jellemez. Ám tegyük fel, hogy jövőre politikai átrendeződés következik be az unión belül. De ezzel a bürokratúrával szemben akkor is csak nagyon-nagyon nehezen lehetne bármiféle változást kierőszakolni. És van egy másik probléma is. A nyugati demokráciákban ugyanis rendkívül erőteljessé vált a különböző civil szervezetek, ilyen-olyan ügynökségek, valamint a jurisztokrácia befolyása, amelyek azt hirdetik magukról, hogy a fékek és ellensúlyok rendszereként működnek. Ez igaz is, csak nem abban az értelemben, ahogy mi gondoljuk. Hanem úgy, hogy képesek ellehetetleníteni tettre kész választott politikusok és kormányok építő jellegű kezdeményezéseit. Tehát mindezek miatt én nem vagyok biztos a nagy változás lehetőségében.

– Ami a változást illeti, egyetért azzal, hogy Magyarország egyfajta nagyhatalom lett? Mentalitása, józansága, értékőrző képessége nemcsak példa és modell más nemzetek számára, de hovatovább a nagypolitikát befolyásoló tényező is?

– Igen, egyértelműen azt gondolom, hogy hazánk jelentősége messze túlmutat lélekszámán, gazdasági erején és geopolitikai helyzetén. Mondjuk ki, mindez Orbán Viktor politikájának és személyiségének köszönhető. A nyugati világot uraló körök olyan beszédmódot, olyan nyelvet használnak, amellyel lekerekítik minden probléma sarkait és éleit. Kerülik a konfliktust. A magyar miniszterelnök viszont egyértelműen, tisztán és világosan fogalmaz. Így pedig szembemegy azzal a fősodorral, aminek egyébként mindenki más meg akar felelni. Persze akadnak még, akiknek nem tetszenek a fősodor diktatórikus intézkedései. Ezek viszont egyelőre csak a passzív ellenállásig jutnak el, vagy esetleg igent mondanak a főerők valamilyen utasítására, aztán elszabotálják a parancs végrehajtását. Tény azonban, hogy a magyar stratégia folytonos provokáció a nálunk nagyobb és jelentősebb politikai és gazdasági erejű hatalmak számára.

Fotó: KKETTK

– Meddig bírja még elviselni idegekkel a magyarokat az uniós bürokrácia? A pénzünket mindenesetre már visszatartja…

– Nagy kérdés. Lehet, hogy megpróbálja teljesen kiszorítani vagy ellehetetleníteni Magyarországot, de az is lehet, hogy mindez túl sok energiát követelne, és inkább meghagynak bennünket az örök renitens szerepében. Ezzel is azt a hamis látszatot keltve, mintha olyan hatalmas volna a demokrácia és a tolerancia az Európai Unióban.

– Nem túl sok a főként német befektetés ahhoz Magyarországon, hogy ezek csak úgy megengedjék saját politikai elitjüknek a magyar kormány eltaposását?

– Eleve nagy kérdés, hogy meddig képes életben maradni még a német ipar. Mi lesz például a nagy német gépjárműgyártók, autógyárak sorsa? Merthogy a legpesszimistább jövőkép tárul eléjük. Befolyásuk csökken, több nagy cég bezárt, elköltözött más országokba, mert a jelenlegi német kormánykoalíció lehetetlenné tette a működésüket. Németország, amely politikai és gazdasági értelemben is Európa erőcentruma volt, mára a földrész beteg gócpontja lett. De az volt már néhány évtizeddel ezelőtt is. Ez az egész uniónak nagy gond. Egyébként korábban kezdődtek a németeknél a problémák. Nem sokan értettek velem egyet, amikor azt mondtam, hogy Angela Merkel kancellárságának tizenhat éve ablakon kidobott idő volt. Az pedig egyenesen felháborodást keltett, amikor pár hónapja kijelentettem, hogy Németország nem is létezik már.

– Magyarország fordulatot akar az unióban. De talál-e szövetségeseket ehhez? Ki fog majd szilárdan melléállni?

– Amerika. Ha ott váltást hoz az elnökválasztás, akkor lesznek szövetségeseink, mert az amerikai fordulat mindenre kihat a világpolitikában. Donald Trump győzelme megerősítené a magyarok pozícióját is. De ha helyén marad a jelenlegi adminisztráció a maga ideológiai nyomásgyakorlási módszereivel, amelyekkel a normál reálpolitikai döntéseket helyettesíti, akkor nem hiszem, hogy lesz olyan ország, amely hazánk mellé merne állni, még ha egyetért is a magyar kormány politikájával. Igen, ismerjük a folyosói gratulációk, a csendesen elmormolt dicséretek jelenségét. Csakhogy ezek a politikusok olyan nyomás alatt állnak, hogy nem mernek nyíltan beszélni. Gior­gia Meloni ellentmondásos lépéseire is az a magyarázat, hogy nincs mozgástere, mert olyan döbbenetes mértékű már az olasz államadósság, hogy több kérdésben is kénytelen a fősodorhoz alkalmazkodni.

– Ön gyakran beszél és ír a multipoláris világrendről. Van-e arra esélye Európának, hogy túlélje jelenlegi válságát, és a többpólusú világrend egyik erőközpontja legyen?

– Európa mindig is képes volt rá, hogy megújuljon. Sokszor került végzetesnek tűnő helyzetbe, elég, ha csak a harminc­éves háborút, a nagy pestisjárványokat vagy a török hódoltságot említem. Összeszedte magát a napóleoni háborúk után is, de például az új harmincéves háborút, vagyis az 1914-től 1945-ig tartó korszakot követően is talpra tudott állni. Olyan kontinenssé válva, amelyet elfogadható, sőt, elsősorban a nyugati államokban, kifejezetten magas életszínvonal jellemzett. Az amerikai atomtámadások után kétpólusúvá vált Európa, és a mindkét oldalon felhalmozott nukleáris arzenál nem engedte igazán nagy háború kitörését, egészen mostanáig. Furcsa, de ez a megosztottság bizonyos szempontból szerencsés időszak volt. Ahogy már említettem, most minden attól függ, miként és milyen következményekkel zárul az orosz–ukrán háború, illetve milyen eredményt hoz az amerikai elnökvá­lasztás.

Fotó: KKETTK

– Megerősödhet-e Európa Moszkva nélkül?

– Rövidesen eldől Oroszország jövője. Kérdés, milyen irányba indul Moszkva. Félő, hogy az a fél évezredes politika, amelynek az volt a lényege, hogy Oroszország a Nyugat felé fordult, és annak részeként tekintett magára, megváltozik, azaz Oroszország a Kelet felé orientálódik majd. Európára nézve komoly következményei lesznek ennek, mert rendkívüli mértékben növelni fogja az unió Amerikától való függőségét.

– Matteo Salvini azt mondta nemrég, a migráció hadüzenet Európának. Ma­gya­rán, önmagában is eldöntheti a földrész sorsát; itt nyilván a muszlim tömegek beáramlására gondolt elsősorban…

– Én némiképp másként látom. Szerintem a muszlimok úgy gondolják, hogy Európa jelentős része már a kezükben volt korábban. És most itt az ideje, hogy újra az övék legyen. Rendben, Poitiers-nél vereséget szenvedtek, a reconquista kiszorította őket Franciaországból, Spanyolországból, Szicíliából, aztán a XVII. század végén Közép-Európából is. De most újra itt vannak.

– Igen, de Salvini utalt arra is, hogy ez egy magasabb szintekről irányított folyamat…

– Természetesen az. Már csak azért is, mert azt a népességbeli fölösleget, amelyet nem tudnak munkával ellátni, megfelelő életszínvonalon eltartani, Európába küldik az érintett államok. A történelemben mindig a demográfia mondta ki az utolsó szót.

– Ezért is volt akkora jelentősége a nemrég Budapesten rendezett demog­ráfiai csúcsnak. Nemzetközi szinten is lesz foganatja annak, ami ott elhangzott?

– Kell, hogy legyen. A nyugati ember lemondott a gyermekvállalásról, ami súlyos következményekkel jár. Mert egyértelműen a bejövő migránsoktól várja Európa demográfiai gondjainak megoldását. Csakhogy ezáltal itt egészen másfajta világ születik majd, olyan, amiben nem biztos, hogy a nyugatiak otthonosan érzik magukat. Ettől a felfogástól merőben eltér a magyar politika. Mi meg akarjuk őrizni a szuverenitásunkat, a hagyományainkat, és azt szeretnénk, ha a Kárpát-medencén belül az elkövetkezendő századokban is magyarok élnének. Németországban nincs nemzeti identitás, ott csak jóléti identitás van. És elhiszik, hogy mindezt a jólétet mások biztosítják majd tovább a számukra. Mi azért tudjuk, hogy nem így lesz.

– Soros György jelezte, kivonul az európai terepről, fia viszont azt érzékeltette, hogy szó sincs kivonulásról, sőt! Nemcsak jöttek, de továbbra is jönnek a pénzek a hazai ellenzéki pártokhoz, szervezetekhez. Tóta W. Árpád egyenesen kérkedik azzal, hogy megérkeztek a dollárok a Kispolgár című, gyerekeknek szóló telefonos politikai applikációjára… Mit lehet itt tenni?

– Ép erről beszéltünk az előbb is, vagyis a globalista hatalmi központoknak az a céljuk, hogy a médián és a civil szervezeteken keresztül befolyásolják a magyar politikát. Ezek a szervezetek állnak a pedagógussztrájk, illetve más tiltakozóakciók mögött is. Ha tétlen az ellenzék, akkor ők majd tevékenyek lesznek. Vagyis ha elégedetlenek a hazai ellenzéki politikai szervezetekkel és pártokkal, akkor a médiával és az NGO-kal végeztetik el a politikai munka nagy részét. Mindez a ma kitapintható birodalmi logikából következik. Igaza van Sorosnak, Nyugat-Európában már nem kell olyan nagy erőfeszítéseket tenni, mert az ottani politikai eliteket és a társadalmak jelentős részét már megfelelő irányba állították. A volt szocialista országokban nem olyan magától értetődő mindez. Itt nem tetszik az embereknek, hogy be kell állni a globalista sorba és azt csinálni, amit mások mondanak. Még emlékeznek arra az időszakra, amikor nem volt szólásszabadság, és nem élhették a politikai értékrendjüknek is megfelelő életet. Azt remélték, a rendszerváltoztatás tényleg felszabadítja őket. És most nehezen fogadják el, hogy a régi után egy újabb járomba kellene hajtaniuk a fejüket, ami másként, de megint csak megvonná a szabadságukat. Mi értelme lenne birodalomból birodalomba lépkedni? A legfontosabb, hogy jelezzük a választóknak, tudatosítsuk bennük, hogy a külföldről érkező pénzbeli párttámogatások, az NGO-k számlájára érkező dollárok ezt a célt szolgálják.

Korábban írtuk


– Birodalmakról beszélve könnyen beugrik az embernek az a kellemetlen pillanat, amikor nemrég kiderült, hogy az új orosz történelemtankönyv fasisztának nevezi az ’56-os magyar forradalmárokat. Érdekes, de Putyin pár napja viszont tulajdonképpen bocsánatot kért a magyaroktól a forradalom leveréséért. Honnan ez a fejetlenség?

– Nyilván nem reálpolitikai gondolkodás jellemzi azt, aki a tankönyvet írta. Az orosz politikai vezetés a kilencvenes évek óta minden adandó alkalommal kijelenti, hogy a magyarországi beavatkozás nagy hiba volt, és bocsánatot kér érte. Megtette ezt Borisz Jelcin a magyar Országgyűlésben, aztán megtette Vlagyimir Putyin is az első könyvében, de akkor is, amikor hazánkba látogatott. Ő nyilván újra és újra hangsúlyozni akarja, hogy a „különleges katonai művelet” nem a szovjet birodalom visszaállításáról szól, hanem a velük határos területen jogfosztásban élő oroszok reintegrálásáról Oroszországba. Úgy érezte, szükséges kijelenteni, hogy a cseheknek, a szlovákoknak és a magyaroknak nem kell tartaniuk egy újabb orosz bemasírozástól.

– Az ukrán emberek abban a tudatban harcolnak, hogy a szülőföldjük függetlenségüket védik. Csakhogy e föld egy részét már megvették a külföldiek. Még nem is sejtik, hogy minden centnyi támogatást kifizettetnek majd velük?

– Olyan, hogy egy ország önzetlenül segítse a másikat, nincsen. Biznisz van. A britek pár hónapja fizették ki az utolsó részletét annak, amivel az amerikaiaknak a második világháborús segélyekért tartoztak. Kijevnek is mindent felszámolnak majd, méghozzá kamatos kamattal. Hogy miben fizet majd Ukrajna, nem tudom. De fizetnie kell. Az egész ország már így is egyetlen hatalmas amerikai támaszpont. Ukrajna az USA nélkül életképtelen. Ha beléptetik a NATO-ba, illetve az Európai Unióba, azt a morzsányi függetlenségét is fel kell adnia, ami maradt. Tragikus sorsot él az az ország. Lakói közül sokan meghaltak, mások elmenekültek, romokban minden. De kevesen állnak mellénk, amikor a békéről beszélünk.