Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív, illusztráció
Hirdetés

A DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint az állam augusztus 1-jén mind a 15 kutatóintézetet elveszi az MTA-tól és Eötvös Loránd Kutatási Hálózat néven egy új állami kutatóhálózatot hoz létre. Arató Gergely úgy fogalmazott: a kormányzati elképzelés a negyvenes-ötvenes évek állami gyakorlatát idézi; a kabinet erővel, központi döntéssel akar elvenni egy tőle függetlenül kezelt vagyont.

A politikus hozzátette, hogy a kormány már a látszatra sem ad, „fittyet hány” a tudomány szabadságának alapelvére, ahogy arra is, hogy az egyik legtekintélyesebb magyar intézményt próbálja lenullázni.

Más témában kérdezték arról, hogy az EP-választás végeredményének fényében nem akarják-e újra tárgyalni, hogy melyik ellenzéki párt hány jelöltet indítson az önkormányzati választáson. A frakcióvezető-helyettes azt felelte: a Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy az önkormányzati választáson minden kormánypárti jelölttel egy ellenzéki jelölt álljon szemben. Tárgyalni mindig lehet, erre a DK mindig nyitott, de alapvetően jó jelölteket találtak a fővárosi kerületek élére – mondta. Egy újabb kérdésre kijelentette, ki fog derülni az, hogy „van-e nyitottság a tárgyalópartnerekben, hogy más megoldásokat is találjunk”, de a DK nem azt tekinti a legfontosabbnak, hogy kinek jut egy-vagy két polgármesterrel több, hanem azt, hogy mindenütt a helyben legalkalmasabb ellenzéki jelöltet találják meg. Amennyiben az EP-választás után ezt valamelyik partnerük másként látja, akkor erről tárgyalni fognak – közölte.

Egy újabb felvetésre válaszolva azt mondta, az EP-választás eredménye megnövekedett felelősséget jelent a DK számára, ezért „a mi dolgunk és a mi felelősségünk is” az, hogy létrejöjjenek ezek a megállapodások és legyenek közös jelöltek, de a részleteket nem a nyilvánosság előtt szeretnék megvitatni.

Reakciót kértek tőle arról, hogy a szocialista Ujhelyi István szerint a DK „copy-paste” átvette az MSZP programját. Arató Gergely azt felelte, hogy sem az Európai Egyesült Államok létrehozásának, sem a multinacionális cégek európai adójának ötletét nem olvasta az MSZP programjában. Hozzátette, hogy miután közös európai pártcsaládhoz tartoznak, ezért vannak közös pontok is a programjaikban. Felhívta a figyelmet, hogy például az európai minimálbér ötlete Emmanuel Macron francia elnök programjában is szerepel.