Fotó: képernyőkép
Hirdetés

„Találkoztam ma reggel Hadházy és Hajnal képviselő urakkal a munkahelyem előtt. Mondtam nekik, hogy most vittem be a gyerekeket az oviba, s szívesen elviszem őket is” − így reagált a Facebook-bejegyzésében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója arra, hogy az említett képviselők le akarták bontani a kordonokat a karmelita kolostor előtt.

Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont a Karmelita kolostornál, Hadházy Ákos

„váratlanul nekivetette magát az egyiknek”

– számolt be a történtekről a baloldali 444.hu. Mint írták, a kordonnak ütközés után dulakodás alakult ki, Gelencsér Ferenc és Tóth Endre is csatlakozott. „Ne nyúljon hozzám, mentelmi jogom van” − mondta Hadházy, aki egy ponton a földre került, és vérzett az arca.

Legutóbb múlt héten igyekezett lebontani a karmelita kolostor mellett húzódó, a szemközti ház, a Honvéd Főparancsnokság építése miatt felállított kordont a Momentum néhány politikusa és Hadházy Ákos. Utóbbi ellen szabálysértési eljárás is indult. Először egyébként március 14-én álltak neki az építési területet védő kordonok lebontásának.

A Magyar Nemzet cikke emlékeztet: az, hogy tárgyaknak veti magát Hadházy Ákos vagy valamely baloldali „harcostársa”, hogy drámai hangulatú videókat tehessenek közzé, nem újdonság. Emlékezetes: Hadházyék 2018 decemberében rendeztek először jelenetet az MTVA-székházban, amikor a munka törvénykönyvének módosítása kapcsán akartak egy petíciót beolvasni. Az ellenzéki képviselők az éjszakát a székházban töltötték, és telefonjaikkal minden történést folyamatosan közvetítettek, megmutatva az ott dolgozók arcát, adatait, valamint az intézmény belső tereit is. Emellett folyamatosan a biztonsági őröket provokálták.

Korábban írtuk

Ahogy a lap fogalmaz: két napig tartó rendbontáshoz páratlan színészi játék is társult, az egyik főszervező, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azzal az ötlettel állt elő, hogy mindenki tarkóra tett kézzel feküdjön a lépcső elé,

mert az egy „k…rva erős kép lenne”.

Emlékezetes még Kunhalmi Ágnes ajtónak rohanása, Hadházy Ákos pedig először, Pókembert megszégyenítő módon, felmászott egy lépcső külső részén a korlátba kapaszkodva, majd fenékkel lefelé csúszott le a lépcső korlátján, minden erejével megakadályozva azt, hogy az őrök kivigyék az épületből. A DK-s Varju László pedig, miután nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, azt állította, hogy azok megverték őt.