Fotó: MTI, shutterstock.com, szerk.
Hirdetés

Tóth Bertalan szavai szerint Bangóné Borbély Ildikó kiforgatott és félreértelmezett mondataiból a kormányzat hazugságkampányt indított az MSZP egész közössége ellen.

Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy az ellopott közpénzből egy olyan gyűlöletkampányt építenek fel, amely semmi másról nem szól, mint hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról, az egészségügy helyzetéről, az uniós pénzek eltűntetéséről, arról, hogy ma már sajtószabadságról alig lehet beszélni – mondta az ellenzéki politikus, hangsúlyozva: „a közösségünket, a pártunkat ért támadással szemben fellépünk”, és ez a közösség megvédi minden tagját.

Közölte, Bangóné Borbély Ildikó az MSZP tagja, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője és az is marad. Hozzátette ugyanakkor: elutasítanak minden gyűlöletkeltő kampányt, vonatkozzon az bárkire.

Arra a kérdésre, hogy a pártelnök hogyan értelmezi Bangóné Borbély Ildikó azon mondatát, hogy sok patkány van Magyarországon, Tóth Bertalan azt mondta: semmiképpen nem a Fidesz szimpatizánsaira vonatkozó mondatról van szó. Az elhangzottakat teljes mértékben kiforgatja a kormány, és így épít rá gyűlöletkampányt – közölte.

Egy másik kérdésre megjegyezte, képviselőtársa mondott egy mondatot, amit félremagyaráznak, ha azzal ő bárkit megbántott, akkor bocsánatot kér. Szóvá tette azt is, hogy Bayer Zsolt publicista őt is lepatkányozta, és nem kért tőle bocsánatot.

Ujhelyi István egy másik kérdésre beszélt arról, hogy a fővárosi rágcsálóirtás elmaradása miatt a közbeszéd részévé vált a patkányhelyzet. Ebből a Fidesz összpolitikai kérdést csinált, amit „a rendszer ellen legtöbbet küzdő párt ellen” fordított – tette hozzá.

Elmondta, „visszafordítják” a Fideszre az elmúlt napok hazug, patkányozós kampányát, majd kijelentette: „patkánykormányzás zajlik Magyarországon”. Kiemelte, nem a Fidesz támogatóiról beszél. Amit a Fidesz művelt Magyarországgal, az undorító és visszataszító, kártékony az, amit tesz a kormánypárt az országgal az európai uniós tagság kapcsán – érvelt.

Ujhelyi István szerint nem az MSZP hozta be a közéletbe a patkányt mint jelzőt. A gyűlöletkampány „a Fidesz egyik legfontosabb fegyvere”, de szerinte ezt a fegyvert a kormánypárt most nem okosan használja, mert mostantól minden választónak a Fidesz Facebook-hirdetését nézve az fog eszébe jutni: „ez egy patkánykormányzás patkánykampánya”. Megjegyezte azt is, a Fidesz egymillió forintot költött a Facebookon „a hazug kampányra”.

Volt kérdés arról, hogy a Demokratikus Koalíció EP-listáján szereplő Czeglédy Csaba bírálta az MSZP elnökét. Tóth Bertalan közölte, az ő ellenfele listavezetőként a Fidesz.