A hídpénzbotrány közel negyven rendbeli csalással vádolt gyanúsítottjának, Vig Mórnak és társainak pere május 10-én folytatódik a bíróságon – értesült a Mandiner. Az eljárásban tavaly februárban nem jogerősen már született döntés Vig esetében, miután mindent beismert, az exügyvédet két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.

Hirdetés

Az ítéletet azonban a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte azzal az indokkal, hogy a sértettek tekintetében a polgári jogi igényről nem döntött az elsőfokú bíróság, amit pótolni kell. Vig ügye így visszakerült elsőfokra, majd a bíróságon a férfi pár hónapja újra elismerte a bűnösségét. A gyors ítélet azonban ezúttal elmaradt, Vignek további tárgyalásokon is részt kell vennie. A praxisától eltiltott ügyvédnek van két vádlott-társa is, egyikük büntetett előéletű, ráadásul rengeteg csalási ügye miatt jelenleg is szökésben van, nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Mint az ismeretes, az eddigi adatok alapján másfél milliárd forint „hídpénz” áramlott a felújítást végző A-Híd Zrt.-től egy másik gazdasági társasághoz, a Sunstrike Hungary Kft.-hez, ami Vig Mórnak – aki az Amnesty International Magyarország nevű NGO igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére –, a sok száz milliós számlagyárba belebukott, praxisától eltiltott exügyvédnek az érdekeltsége.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk