Fotó: MTI/Mohai Balázs (archív, illusztráció)
Hirdetés

A közlemény szerint – amely a számvevőszék weboldalán is olvasható – Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke március 14-én, majd kiegészítő adatszolgáltatásként május 6-án megküldte azokat dokumentumokat, amelyek alapján az ÁSZ megállapította: a pártnál megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit.

Hozzátették: a Párbeszéd most már hozzájuthat a felfüggesztett állami támogatásához, és erről az ÁSZ tájékoztatta a párt társelnökeit, illetve az intézkedést végrehajtó Magyar Államkincstárat is.

A számvevőszék egyúttal felhívta a párt társelnökeinek figyelmét a gazdálkodásra vonatkozó törvényi előírások betartására – írták.

A közleményben felidézték, hogy az ÁSZ a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzésekor, 2019 januárjában állapította meg, a Párbeszéd nem igazolta a törvényes gazdálkodásnak való megfelelést. Ezért a számvevőszék kezdeményezte a párt költségvetési támogatásának felfüggesztését.

Az Állami Számvevőszék arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani intézkedés semmilyen módon nem befolyásolja az ÁSZ januárban lezárt ellenőrzésének megállapítását, miszerint a Párbeszéd nem biztosította az átláthatóságát és elszámoltathatóságát a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartásakor és a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak érvényre juttatásakor.