Fotó: Demokrata/T. Szántó György
A Pesti úti idősek otthona 2020. április 13-án
Hirdetés

Vasárnap az országos tisztifőorvos utasítására megkezdődik a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon lakóinak második tesztelése is – értesült az Origo.

A portál hozzáteszi, az otthonban már csak olyanok vannak, akiknek az első tesztjük negatív volt, most második körben is ellenőrzik őket, nehogy újra kitörjön a járvány. Szombatra egyébként már 21-re nőtt a Pesti úti idősotthonban elhunytak száma.

Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester – nyilatkozta szombaton Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

A kormánypártok pénteken arról érdeklődtek Karácsonytól, igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, és igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt a felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.

Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal, és ha igen, ezt miért tették, „mit kell titkolni”.

Mindezt szombaton azzal a kérdéssel egészítették ki: igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos?