A közlemény szerint az ukrán nő a családtagjaival érkezett továbbutazás céljából Egyiptomból Budapestre pénteken az esti órákban, amikor a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának érkezési oldalán szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek az ittas állapotukból eredő hangoskodásukra.

Hirdetés

A fiatalabb nő a telefonja korábbi eltűnése miatt panaszt kívánt tenni a melléjük lépő rendőröknél, de folyamatosan ordítozva kommunikált, illetve a rendőrök intézkedését egy mobiltelefonnal élő internetes adásban közvetítette úgy, hogy a telefont egy alkalommal „provokatív jelleggel” az egyik rendőr arcához tolta.

A rendőrök többször megkérték a nőt, hogy fejezze be a tevékenységét, ő azonban a felszólításnak nem tett eleget, majd az egyik rendőr felé rúgott, míg a másik rendőrt meg akarta ütni. A rendőrök a rúgás, illetve az ütés elől kitértek, az anya eközben az egyik rendőrt hátulról tenyérrel halántékon ütötte.

Ezt követően a két nő a várócsarnok felé távozott, ahol a fiatalabb nő továbbra is többször rátámadt a vele szemben intézkedő egyik rendőrre, és ehhez az anyja is csatlakozott. A nő az erősítésként megérkező másik két rendőr felé rúgott, egyiküket el is találta. Az ügyészség közlése szerint a rendőrök nem szenvedtek sérülést.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az őrizetbe vett, majd hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott nők letartóztatására tett indítványt, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója hétfőn – mivel az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak így biztosítható – el is rendelt – áll a közleményben.

Korábban írtuk