Hirdetés

Az idei versenyre 150 csapat nevezett, a három fordulós, a próbálkozók számára egyre nehezebb kérdéseket és feladatokat kínáló hátrom fordulót sikerrel vevő öt csapat jutott be a döntőbe, amit végül a budafoki Kempelen Farkas Nyolcévfolyamos Gimnázium Kempelen Polaris nevű háromtagú csapata nyert meg.

A feladatok sorában a biológia, a földrajz, a kémia, a matematika és az űrkutatás kultúrtörténete is szerepelt, sőt, kölcsönösen feladatokat adtak egymásnak a csapatok, és zsűrizték is a versenytárs teljesítményét – mindezt pedig a bírálóbizottság értékelte.

A versenyre jelentkezés ötlete Kovács Marcelltől eredt, ő a „kempelenes” trió leginkább „űrérdeklődésű” tagja, tavaly óta csillagászati szakkörre jár. Száraz Ákost inkább a járműmérnöki tudományok érdeklik, Zulauf Henriket pedig leginkább a kíváncsiság hajtotta a versenyen való részvételre.

Korábban írtuk

A versenyzőket Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa és Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány elnöke köszöntötte.

A győztes csapat jutalma az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) hollandiai, noordwijki technológiai központjában tett látogatás volt a a KKM támogatásával, emellett fogadta őket az űrtechnológiai eszközöket gyártó miskolci Admantis Kft., valamint a Magyar Honvédség Kecskeméten működő Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézete.

Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke a demokrata.hu érdeklődésére azt mondta, az űrtevékenység legfontosabb vívmányai nem feltétlenül a leglátványosabbak. A GPS, a Google Maps, a műholdas tévéadás a mindennapjaink része, amikor használjuk, nem is gondolunk rá, hogy ezek is az űrkutatásnak köszönhetők, ahogy egy-egy letöltött honlap is műholdról érkezik.

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány a Miniszterelnökség támogatásával egy-egy tabletet ajánlott fel a győzteseknek. Petri László, az alapítvány titkára azt hangsúlyozta érdeklődésünkre, hogy a közösségi élmény és az egyéni fejlesztés együtt jár, az űrkutatáshoz pedig úgy kapcsolódik az alapítvány, hogy márciusi innovációs képzésükön Ferencz Orsolya, valamint Grósz Andor nyugállományú orvos dandártábornok, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékének (Európa mindössze három e tudománnyal foglalkozó tanszékének egyike) tanára is részt vett.