A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy „szerencsére vannak a világnak olyan térségei, ilyen Európa és benne Magyarország is, ahol már elmondhatjuk, hogy a világjárványon vagy legalábbis annak a legaktívabb, a legnehezebb részén már túl vagyunk”.

Hirdetés

Ugyanakkor az „ördög nem alszik”, mivel van számos olyan ország, amely számára még mindig komoly kihívást jelent a koronavírus kezelése, ahol még mindig problémát jelent, hogy nem áll rendelkezésre elegendő oltóanyag – figyelmeztetett.

„Hogyha egy-egy ilyen országban vírusgócpont alakul ki, akkor, sajnos, reális lehet a veszélye annak, hogy egy újabb, nagyobb világszintű terjedés megindul” – szögezte le.

„Mivel mi időben léptünk, s megfelelő mennyiségű oltóanyagot vásároltunk, rendelkezésünkre áll most is egy nagyobb mennyiségű oltóanyag, ezért tudunk segíteni abban, hogy a világ különböző pontjain megakadályozzuk a világjárvány újrakitörését” – közölte.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány Latin-Amerikában már többször nyújtott segítséget, és arról számolt be, hogy most is ez történik.

„A valaha volt legnagyobb vakcinaadomány, egymillió adag vakcina indul most útnak, hogy Nicaraguán segítsünk” – mondta.

Nicaragua Latin-Amerikának az az ország, ahol az egy főre eső jövedelem a legalacsonyabbak között van, az ottani egészségügyi ellátórendszer még mindig komoly kihívásként szembesül a koronavírussal – mutatott rá.

„Nekünk pedig az az érdekünk, hogy le tudják győzni ezt a kihívást, és mivel tudunk segíteni, ezért szívesen segítünk is” – tette hozzá a miniszter.