Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján Balatonalmádiban 2022. augusztus 2-án
Hirdetés

Sárváry István közölte: a Mészáros Csoporthoz tartozó V-Híd Zrt. esetében is érződik a válság hatása, hiszen az alapanyagként használt acél ára 2016 óta háromszorosára nőtt, a rézé pedig 2 és félszeresére. Elmondta, a válság kezelése érdekében olyan gépeket vesznek, amelyek fajlagosan olcsóbbá teszik az építési tevékenységet, emellett törekszenek az anyagok újrahasznosítására.

A 20 milliárd forintos eszközparkkal rendelkező V-Híd 50 kilométernyi vasutat épít át évente; a feladatai közé tartozik felüljárók, aluljárók építése, villamosítás – ismertette.

A felhasznált alapanyagokról szólva közölte: évi 1500 tonna acélt használnak fel a sínekhez, vasúti zúzott kőből 7500 tonna szükséges egy kilométernyi szakasz fedéséhez. Az anyagokat Ausztriából, Hollandiából szállítják, de hazai alapanyagokat is használnak.

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy egyre nagyobb szerep jut a cégek társadalmi felelősségvállalásának a munkahelyválasztásban is. Mint mondta, a Mészáros Csoport 5 év alatt 7 milliárd forintot fordított egyebek mellett szociálisan rászorulók támogatására, segélynyújtásra.

A társadalmi felelősségvállalás legfőbb célja, hogy a cég fenntartható üzleti módszerekkel dolgozzon és emellett pozitívan hasson a környezetére – tette hozzá. A Mészáros Csoport ez irányú tevékenysége sokrétű, hiszen alapítványokat működtetnek, saját maguk által szervezett programokkal segítik a családokat, például szociális üdültetés keretében – mondta.

Hozzátette: tavaly és tavalyelőtt 100 tonnányi élelmiszert juttattak el rászorulóknak a cég 100 munkavállalójának önkéntes részvételével.

A High-Tech Suli programnak köszönhetően hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózását segítik, erre a célra évi 500 millió forintot áldozva. Az ukrajnai menekültek elszállásolásában 12 ezer vendégéjszaka biztosításával vettek részt.

Tóth Krisztina elmondta azt is, hogy a cég égisze alatt 2021 decembere óta működő Pro Filii Alapítvány éves keretösszege 1 milliárd forint a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetű rászorulók támogatására. A pályázatok útján igényelt összeg az első negyedévi 1,3 milliárdról a második negyedévben már több mint 3 milliárd forintra nőtt, ami azt mutatja, hogy óriási az érdeklődés és az igény az ilyen jellegű támogatásokra – közölte. (Az alapítvány negyedévente 250 millió forint összegben ítél meg támogatásokat, azaz évente összesen 1 milliárd forint értékben. Az idén az első két negyedében összesen 121 nyertes pályázót támogattak 500 millió forint értékben.)

A szerda délután záródó konferencián egyebek mellett biztonságpolitikai, kulturális, haditechnikai kérdések is napirendre kerülnek.

Korábban írtuk