Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

A Párbeszéd politikusa arra reagált, hogy budavári civilekkel együtt tiltakozott az I. kerületi Fidesz-KDNP-frakció amiatt, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzat pályázatot írt ki a Mátyás-templom mögötti közterület hasznosítására; a terv ellenzői szerint nem szabad „gagyi vásári színhellyé” tenni a világörökségi védettségű területet.

V. Naszályi Márta emlékeztetett, hogy a gépjárműadó elvételén felül az önkormányzat szeptember 1-éig nem szedhet közterülethasználati díjat, ezzel 70 millió forint bevételtől esik el a kerület. A területen bérbe adott pavilonokból viszont 30 millió forint bevétel keletkezik, amelyet az I. kerületben – az országban elsőként – bevezetett válságkezelő alapjövedelemre és a válságkezelés egyéb elemeire fordít az önkormányzat.

Megjegyezte azt is, hogy a Fidesz által kifogásolt területeken egyébként korábban Nagy Gábor Tamás fideszes polgármestersége alatt is voltak pavilonok, a legutóbbi advent idején pedig egy vári közösség büféje működött itt.

Korábban írtuk

A területen elhelyezett pavilonokban minőségi fast food ételeket lehet majd vásárolni, amelyek mind a belföldi, mind a külföldi turisták számára megfizethető és minőségi étkezési lehetőséget kínálnak majd. A budai Vár területén ez a szolgáltatás hiánypótló és kínálatbővítő lesz – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: a kerületi lakosok a kerületkártyával 50 százalékos kedvezménnyel ehetnek majd a pavilonokban.

Kitért arra is, hogy a költségvetésbe tervezett összeg nem a polgármester munkakörülményeinek javítását célozza, hanem a képviselőtestületi ülésterem modernizálásával kapcsolatos beruházást és beszerzést jelenti. Erre azért is van szükség, mert az I. kerületben még mindig olyan szavazógép működik, ami nem írja ki a szavazók nevét. Ha ezzel a fejlesztéssel gondja volt a fideszes képviselőknek, akkor benyújthattak volna módosító indítványt a költségvetés adott sorához, jegyezte meg V. Naszályi Márta, aki hozzáfűzte, hogy a költségvetéshez a helyi Fidesznek még csak hozzászólása sem volt annak elfogadásakor.