V. Németh Zsolt zsarolásnak nevezte Karácsony Gergely döntését, amellyel szerinte szintet lépett a rezsivita az ellenzékkel. A kormány továbbra is fenntartaná a csökkentett díjakat, és úgy gondolja, hogy a víz „nem csupán egy termék a sok közül”, a hozzáférés az egészséges ivóvízhez alapjog, senkit nem lehet ettől megfosztani. Budapest körül tucatnyi település ellátását biztosítja a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., amely a Fővárosi Vízművek Zrt.-től kap vizet. A szerződések felmondása ezt az állapotot veszélyeztette volna, a kormány ezért döntött úgy, hogy a jogszabály-módosítással megakadályozza a főpolgármester kezdeményezését – tette hozzá.

Hirdetés

Változtatásra azért is szükség van, mert a nem lakossági felhasználók országszerte több mint kilencszázféle vízdíjat fizetnek, a legalacsonyabb és legmagasabb között negyvenkilencszeres a különbség – hangsúlyozta az államtitkár. Elmondta, az eltérés abból ered, hogy a szolgáltatók önköltsége számos körülménytől függ, elsősorban attól, honnan nyerhetnek vizet, és milyen eljárással lehet azt fogyaszthatóvá tenni, ha szükséges.

A méretgazdaságosság ugyancsak fontos szempont, hiszen egy fogyasztóra számítva drágább a szolgáltatás a kisebb településeken, mint ott, ahol több százezren vagy akár milliónyian élnek. A kormány azt szeretné elérni, hogy a nagy nyereséggel dolgozó szolgáltatók bevételéből jusson a kedvezőtlenebb helyzetű területeknek is, mert igazságtalan, hogy az eltérő helyi adottságok miatt ilyen különbségek legyenek az országon belül – mondta V. Németh Zsolt.

Korábban írtuk