Hirdetés

Vadai Ágnes (DK) napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „személyes hiúsága és a szomszédban gyerekeket gyilkoló Putyin elnök iránti elkötelezettsége” vezetett oda, hogy Magyarország utolsó lett. Az ellenzéki képviselő hozzátette, ezzel az ország újra a szégyenpadra került, Svédország NATO-csatlakozásának „orbáni hátráltatása” nem egyszerű hiba, bűn.

Kocsis Máté: ha a svédeknek fontos a NATO-csatlakozás, akkor idejönnek

A Fidesz frakcióvezetője szerint a rendes parlamenti ülésszak elején sor kerülhet a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjára, de ehhez szükséges a két kormányfő budapesti találkozója.

Kocsis Máté hétfőn a közösségi oldalán azt írta, álláspontjuk szerint a rendes parlamenti ülésszaknak „mindjárt az elején” sor kerülhet a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjára, de ehhez szükséges a két miniszterelnök budapesti találkozója. „Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, akkor idejönnek, ahogy Törökországba is elmentek” – fogalmazott bejegyzésében.

MTI

Egy másik témára áttérve Vadai Ágnes kiemelte, néhány napja derült ki, hogy „Novák Katalin és Varga Judit tavaly kiengedtek a börtönből” egy pedofil bűncselekményekben bűnrészes „valakit”. „Egy olyan valakit”, aki szexuálisan bántalmazott, molesztált gyermekkel akart aláíratni a saját maga által írt hamis vallomásokat arról, hogy nem történt velük semmi – közölte a politikus.

Aki egy pedofil által molesztált gyereket arra akar kényszeríteni, hogy hallgasson örökre, az a DK értékrendje szerint pontosan ugyanolyan megítélés alá esik, mint a bűnös, akit mosdat – szögezte le a felszólaló.

Vadai Ágnes hangsúlyozta, hogy Novák Katalin méltatlan lett a köztársasági elnöki posztra, a DK ezért megszüntetési eljárást kezdeményezett vele szemben.

Korábban írtuk