A vádirat szerint június 4-én hajnalban arról érkezett bejelentés, hogy egy Komárom-Esztergom vármegyei település melletti tónál egy – a fején maszkot viselő – férfi láncfűrésszel fenyegeti az ott tartózkodó horgászokat. A helyszínre érkező rendőrök felszólítása ellenére a férfi nem tette le a láncfűrészt, hanem megindult a rendőrök felé, azt kiabálva, hogy „megdöglötök”, illetve „mindenkit megölök”, miközben megkísérelte a láncfűrészt beindítani.

Hirdetés

Amikor öt méterre megközelítette a rendőröket, elektromos kényszerítő eszközt alkalmaztak a férfivel szemben, aki leejtette a láncfűrészt és elesett, majd ismét felállt, és kiabálva az egyik rendőr irányába indult, miközben egy boxert vett elő. Ekkor újra elektromos sokkolót alkalmaztak vele szemben – részletezték a közleményben.

Hozzátették: a regionális nyomozó ügyészség az elkövetés másnapján gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, elrendelte az őrizetét. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség a bíróságra szerdán benyújtott vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A törvény a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni.

Korábban írtuk