Varga Judit úgy fogalmazott: az Európai Unió igazságügyi minisztereinek találkozóján megkerülhetetlen téma volt a szomszédban folyó háború. Magyarország a háború kezdete óta változatlanul azt az álláspontot képviseli: egész Európa érdeke, hogy a háború mielőbb véget érjen, hiszen a második világháború óta nem tapasztalt háborús infláció és az energiaárak drasztikus emelkedése ma egész Európát gyengíti.

Hirdetés

A háború kirobbanásakor „egyértelművé tettük, hogy elítéljük Oroszország katonai fellépését”, ahogy azt is, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a konfliktusból – írta az igazságügyi miniszter. Hozzátette: éppen ezért támogatják – a megfelelő jogi keretek között – a háborús bűnök elleni fellépést a lehetséges fórumokon. „A leghatározottabban elutasítjuk a civilek ellen elkövetett szörnyű támadásokat és úgy gondoljuk (…) az egész nemzetközi közösség érdeke, hogy a bűnösök megkapják a nekik járó büntetést” – hangsúlyozta Varga Judit.

Kitért arra. hogy a háború mellett szóba került egy a szívéhez közel álló terület is, az áldozatok jogainak európai szintű erősítése. A kormány elkötelezett az áldozatok megsegítése mellett, amit az is mutat, hogy Magyarország vállalta: 2025-re minden megyében elérhetőek lesznek az áldozatsegítő központok szolgáltatásai, hogy mindenki, aki bűncselekmény áldozatává válik tudja, van segítség – emelte ki.

„A munkát folytatjuk, a cél előttünk: Európának nem háborúra, hanem békére van szüksége!” – írta Facebook-oldalán Varga Judit.

Korábban írtuk