Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

A miniszter, aki nemrég tető alá hozta az igazságügyi csomag elfogadását és a decemberi megállapodást az Európai Bizottsággal, jelenleg pedig a 2024 második felében esedékes uniós elnökség szervezésén dolgozik, új feladatot kap a közeljövőben – írta meg a lap.

Kormányközeli források a Magyar Nemzetnek megerősítették, hogy Varga Judit, aki már többször kinyilvánította, hogy jobboldali fordulatot vár a jövő évi EP-választásoktól, aktív szerepet fog vállalni az európai kampányban, és a konzervatív erők megerősödéséért fog dolgozni.

Varga Judit a Forbes szerint 2019-ben a hetedik, 2020-ban pedig a harmadik legbefolyásosabb női közéleti szereplő volt Magyarországon.

A teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Korábban írtuk