Hirdetés

Varju László (DK) élesen bírálta a kormányoldalt Böjte Csaba ferences szerzetes vezette alapítvánnyal kapcsolatos gyermekbántalmazási ügyben, ahol kiderült, egy ott dolgozó nevelő 10 éven át zaklathatott gyerekeket. Szerinte az ügyben a kormányoldal nem a gyerekekért aggódik, hanem a sajtót hibáztatja és vádolja azzal, hogy lejáratják Böjte Csabát. „Önök az én szememben a gyermekrontók pártja” – fordult a kormánypártok felé, azzal vádolva a Fidesz-KDNP-t, hogy ez már a sokadik eset, amikor „felelősökből csinálnak áldozatokat” és kiskorú áldozatokat vesznek semmibe. Hozzátette: ez olyan mértékű erkölcsi feslettség és morális válság, amire nincs bocsánat. „Aki szexuális ragadozóknak, pedofiloknak falaz, és odadobja nekik a gyerekeket, az egy morális Mariana-árok legalján ücsörög, ahonnan csak pokolba vezet az út” – fogalmazott.

Arról is beszélt: a régiós rekorder magyar inflációnak nincs köze a háborúhoz. Emlékeztetett: 2010-ben 275 forint volt az euró árfolyama, innen nem a háború, hanem a kormány juttatta el az árfolyamot 400 forint fölé.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára reagálásában szégyenteljesnek nevezte a képviselő Böjte Csabával kapcsolatos felszólalását, szerinte méltatlan a ferences szerzetest belekeverni ebbe. Úgy vélte: ez illeszkedik a DK eddigi egyházellenes megnyilvánulásai közé.

Az áremelkedéssel kapcsolatban megerősítette: a háborús inflációról van szó, amiről nem a kormány tehet, hanem a háború. A háborús inflációt akkor tudjuk letörni, ha mindent megteszünk a béke mihamarabbi elérése érdekében – hangsúlyozta.

Korábban írtuk