Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra érkezett utolsó váltás katonáit családtagjaik köszöntik
Hirdetés

Poros úton, tűző napon poroszkáló konvoj, település lapos tetejű házakkal, az áthajtó Humvee-kat ellenségesen méregető fejkendős emberek és a szorongató kérdés: felrobban-e egy elrejtett pokolgép? Érkezik-e rakéta valamelyik háztetőről? A jelenetet legtöbben csak a háborús filmekből ismerjük. A Magyar Honvédség sok katonája számára azonban így néztek ki a mindennapok.

Tizennyolc év telt el az ISAF-küldetés kezdetétől addig, hogy a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra hazaérkezett az utolsó váltás kilenc katonája. Noha nem az afganisztáni volt a leghosszabb magyar szerepvállalás – a rekordot a korábban kezdődő és ma is tartó koszovói KFOR és a ciprusi békemisszió tartja –, hét ember elvesztésével ez volt a leghalálosabb. A mintegy két évtized alatt a magyar katonák jelentős része megfordult legalább egy váltásban Afganisztánban. Feladatkörük a könnyűlövészszázad munkájától a helikopter üzemeltetésre való kiképzéséig és a biztosító és a tartományi újjáépítési csoportok munkájáig terjedtek, sőt egy időben a kabuli repülőtér üzemeltetését is magyarok látták el.

Főszereplők között

Békésen kezdődtek a kétezres évek a NATO-ba betagozódó Magyar Honvédség számára. Új szövetségi rendszerünk nagy riválisa, a Szovjetunió már a múlté volt, új kihívóra senki nem számított. Ezt az illuzórikus nyugalmat rombolta szét a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. Ugyanazon év december 20-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazást adott a NATO-nak egy nemzetközi stabilizációs haderő felállítására Afganisztánban, így már csak idő kérdése volt, hogy mikor indulnak el katonáink a négyezer kilométerre lévő szolgálati hely felé.

– A beavatkozás a tálibok hatalmának megdöntése céljából és az Al-Kaida ellen indult. Nem nehéz belátni, hogy Magyarországot, sőt Közép-Európát ezek a problémák kevésbé érintették, de a NATO szövetségi rendszerének éppen az a lényege, hogy ha felkérést kapunk, akkor is segítsünk, ha az nekünk nem fontos – mutat rá dr. Wagner Péter. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője ugyanakkor rámutat, hogy a magyar részvétel mögött más okok is meghúzódtak. A kétezres évek elejére ugyanis kiderült, hogy a Magyar Honvédség és a magyar külpolitika túlvállalta magát. A NATO-csatlakozáskor többet ígértünk, mint amit teljesíteni tudtunk, a fegyverzet modernizációja és a védelmi költségvetés is elmaradt a vállaltaktól. A szerepvállalás tehát egyfajta kompenzáció volt.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Magyar katona fog kezet egy kisfiúval az afganisztáni Baglán tartomány árvaházának udvarán
Korábban írtuk


A hazai sajtó már az első percben ugyanazt hangoztatta, amit most Ruszin Szendi Romulusz, a hadsereg főparancsnoka mondott a hazatérő katonák fogadásakor: ez a legveszélyesebb küldetés. A tudósítások többsége ezen belül a feszült politikai helyzetet és az extrém időjárást emelte ki. Első körben 31 magyar katona, köztük egy 25 fős orvoscsoport indult útnak, őket egy lövészszázad követte, tagjai járőrfeladatokat láttak el. A NATO-csapatok célja az volt, hogy Kabulban és közvetlen térségében támogatást nyújtsanak az afgán államapparátusnak és az ott dolgozó ENSZ-képviselőknek.

– 2006 októberében kezdett működni az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (Provincial reconstruction team – PRT), amivel komolyabban szintet lépett a honvédség abban az időben. A magyar PRT révén hazánk a harmincnégy afgán tartomány egyikében, Baglánban önálló szereplő lett, a NATO hadműveleti térképein megjelent a magyar zászló, és bekerültünk a főszerepet vállaló nemzetek közé – mutat rá Wagner Péter.

Ahol tényleg zörgött a haraszt

A korábbiaknál jóval extrémebb helyzethez nem csak a helyszínen szolgálóknak kellett hozzászokniuk. Egy Afganisztánt megjárt katonatiszt beszámolójából derült ki, hogy a katonák tevékenységét otthonról folyamatosan követő parancsnokság kezdetben ragaszkodott ahhoz, hogy minden apró-cseprő lépést a távolból irányítson, ami az olyan egyszerűbb feladatokat, mint a járőrözés, igencsak megbonyolította. Végül a hatékonyság érdekében ezt elengedték. A valóban nehéz, sziklás és sivatagos terepen arra is minden korábbinál jobban kellett ügyelni, hogy a tábort elhagyó katonáknál legyen elegendő ivóvíz, hiszen az életük is múlhatott rajta.

– Technikailag sem volt felkészülve a Magyar Honvédség az új kihívásokra, az Afganisztánba induló katonáknak csak az egyéni felszerelést tudta biztosítani, és néhány BTR–80A páncélozott szállítójárművet. Modern tűzszerészrobotokat csak azután küldtek ki, hogy 2008-ban meghalt két magyar tűzszerész. Szóba került kézből indítható felderítő drónok kiszállítása is, de ez évekig elhúzódott. Járművek terén az amerikaiak segítettek, először Humvee-kat adtak a járőrözéshez, majd amikor elterjedtek az útszéli pokolgépek, MRAP-eket, amelyek megvédték az utasokat az aknáktól és más improvizált robbanószerektől – értékel Wagner Péter.

Noha a döntéshozók pont azért választották az észak-afganisztáni Baglánt, mert viszonylag biztonságos szolgálati helynek tűnt, ez nem sokáig maradt így.

– 2007-2008 körül északon is kezdett romlani a helyzet. Az alapvetően pastu közösségekre támaszkodó tálibok először délen és keleten ütötték fel a fejüket, ám amint itt végeztek bázisaik és struktúrájuk kiépítésével, észak felé fordultak. Ráadásul Baglán tartomány kulcsfontosságú volt számukra, ugyanis itt vezet keresztül az északi területeket Kabullal összekötő főútvonal, aminek az ellenőrzését meg akarták szerezni. Régi szervezetük még megvolt, csak meg kellett szólítani az egykori harcosokat, akik újra fegyvert fogtak, és elkezdődtek a támadások – tudjuk meg a szakértőtől.

A magyar katonák így hamar a harcok sűrűjébe kerültek. 2009-re már a főutakon is bizonytalanná vált a közlekedés, a mellékutakon és a falvakban pedig szinte biztos volt a rajtaütés. Az otthoni közvélemény minderről nem sokat tudott. A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs politikája értelmében nem számoltak be a magyarokat ért támadásokról, ha csak könnyebb sérüléseket okoztak. Ha viszont súlyos volt a sérülés, vagy halálos áldozata is volt a támadásnak, akkor beindult a kríziskommunikáció, és sajtótájékoztatót is tartottak. Ezért a lakosságban teljesen fals kép alakult ki az afganisztáni fejleményekről és a magyar misszió körülményeiről. Aki nem volt érintett valamilyen formában, nem tudta, mennyire komollyá vált a helyzet.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Puli-Humri, 2013. február 17. Magyar katonák edzenek egy használaton kívüli sátorban kialakított edzőteremben a magyar Camp Pannónia táborban, az afganisztáni Puli-Humriban 2013. február 17-én. A honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (PRT) márciusban befejezi munkáját Baglán tartományban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Lefelé a lejtőn

De mit ért el a magyar jelenlét 18 év távlatában vizsgálva? Wagner Péter szerint Afganisztánban a legjobban megtervezett projekt is kútba esik, ha változik a biztonsági környezet, ráadásul Magyarországnak nem volt megfelelő kapacitása a szükséges utánkövetésre, ami tartóssá tette volna a fejlesztések fennmaradását.

– A PRT tevékenysége az elején sem volt jól átgondolva. Komplex tervezési és segélyezési feladat az ilyen, és mi megfelelő tapasztalatok nélkül vágtunk bele. Az első két évben kétszer ötszázmillió forintot különítettek el erre a célra a költségvetésben, ezen osztozott a honvédség, a rendőrség és néhány minisztérium, mindenki csinált belőle valamit. A rendőrök kiképzéseket tartottak afgán kollégáiknak, a katonák kutakat fúrtak, épületeket hoztak rendbe, az oktatási minisztérium ösztöndíjprogramot hirdetett helybéli diákoknak, a programba bevett NGO-k élelmiszercsomagokat osztottak, a földművelésügyi minisztérium állategészségügyi projektekbe kezdett – tudjuk meg Wagner Pétertől.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ám 2009-re elfogytak az elkülönített pénzek, ráadásul beütött a gazdasági világválság is, miközben a biztonsági környezet is gyorsan romlott. A magyar PRT-nek volt három jó éve, de utána már csak tűzoltásra és a lyukak betömésére futotta. 2009 után már az Egyesült Államokban is más szelek fújtak, Barack Obama meghirdette a kivonulás stratégiáját, így a fejlesztések amúgy is minimális szintre estek vissza, Joe Biden pedig most végleg lefújta a meccset, mondván, a kitűzött célt sikerült teljesíteni. A szakértő szerint utóbbi nézőpont kérdése. A kezdeti cél mindössze az Al-Kaida elüldözése volt, ami valóban teljesült is, már az első fél évben. Csakhogy az amerikaiak ezután elkezdtek demokráciaépítésről és hasonlókról beszélni, ami valójában soha nem valósult meg teljesen, így okkal értetlenkedik a nemzetközi közvélemény, amikor az amerikai elnök sikerről beszél. Érthető az afgán kormány aggodalma is, amely teljes joggal tart attól, hogy regnálásának hamarosan vége szakad a NATO-támogatás nélkül. Az egyre erősödő tálibok rövid időn belül visszafoglalhatják az országot. Biden elnök eközben lobogtathatja a tálibokkal kötött szerződést, amelyben az USA kapott egy ígéretet, hogy nem fogják a jövőben támogatni az Al-Kaidát. Vagy betartják, vagy nem. Az afganisztáni helyzet ma a vietnámi háborút lezáró tárgyalásokat idézi, amikor az amerikaiak inkább megegyeztek az ellenséggel, csak hogy a kivonulásuk ne tűnjön megfutamodásnak. A geopolitikai helyzet jelentősen megváltozott 2001 óta, és Amerikának már koránt sincs annyi szabad kapacitása, mint az egypólusú világrend tetőpontján. A kivonulás után Asraf Gháni kormánya aligha számíthat komolyabb segítségre, mint Thiu dél-vietnámi elnök 1975-ben, amikor az északiak Saigon ellen indultak.

A Magyar Honvédségnek ugyanakkor távolról sem volt elvesztegetett idő az elmúlt 18 év. 2016-ig minden valamirevaló lövészkatona legalább egyszer vagy kétszer megfordult Afganisztánban, és az ott töltött hat hónapnyi éles helyzet a legjobb háborús szimuláció volt a számukra. Olyan tapasztalatokat szereztek Afganisztánban, amit máshol nem lehet, miközben amerikai bábáskodás mellett megszületett a magyar különleges műveleti képesség, és a katonák kétéves képzés után annyira éretté váltak, hogy 2009-ben már be is lehetett őket vetni. Bár a hosszúra nyúlt afganisztáni szerepvállalásunk múlt héten végleg lezárult, a Magyar Honvédség missziós kapacitása nem fog visszaesni, sőt folyamatosan erősödik egy hozzánk jóval közelebbi és Magyarországnak jóval fontosabb régióban, a Balkánon, a KFOR kötelékében, amelynek novembertől Magyarország adja majd a parancsnokát.

Magyar szerepvállalás Afganisztánban a számok tükrében

A 18 év alatt hét magyar katona vesztette életét, négyen ellenséges harci cselekmény miatt, ketten autóbalesetben, az egyik századorvosnak pedig szívinfarktus okozta halálát.

Civil fejlesztési tevékenység címén a magyar állam kétmilliárd forint értékű beruházást hajtott végre Baglán tartományban, amihez 1,2 milliárd forintot a HM adott.

A PRT oktatási programjai 40-50 ezer tanköteles gyereket érintettek, köztük húszezer lányt. Az oktatásfejlesztésre összesen 150 millió forintot fordítottunk.

A PRT egészségügyi fejlesztési tevékenysége során 9 kórházat, 15 járóbeteg- és ambuláns ellátást segítő intézményt hozott létre 106 millió forint értékben. Ezáltal hat járásában több mint 5000 család (30 000 lakos), az érintett járásokban élő lakosság 35-40 százaléka jutott színvonalasabb egészségügyi ellátáshoz.

Útfelújítási programok keretében 54 kilométernyi utat építettünk, illetve újítottunk fel.

A PRT katonái 60 millió forint értékben 329 tonna élelmiszert, húszezer takarót, sátrat és kályhát osztottak ki a rászoru­lóknak.