Dr. Gőbl Gábor főigazgató leváltását követően bejelentette, hogy munkaügyi pert indít a minisztérium ellen, mert nem ért egyet a fegyelmi határozattal. A sajtónak ugyanakkor nem nyilatkozik, így nekünk sem sikerült őt szóra bírnunk. Értesülésünk szerint a nyilvánosságtól való elzárkózásának az az oka, hogy felettese, az őt fegyelmivel elbocsátó miniszter asszony – az OMSZ valamennyi vezetőjével egyetemben – hallgatásra kötelezte. Gőbl, úriemberként, tartja magát ehhez, jóllehet ügyének aligha használhat a csönd. Főleg, hogy közben újabb és újabb frontok nyíltak az egészségügyi büdzséért folyó háborúban. Jelenleg mindenkit a kórháztörvény-tervezetbe foglalt privatizációs szándékok izgatják. Pedig a mentőszolgálat lefejezése mögött ugyanazok a szándékok állnak. Különösképpen a Mentőszakszervezet egyelőre csendben figyeli az eseményeket. Mint később megtudtuk, a minisztérium illetékesei nem mondanak semmilyen konkrétumot, nem tájékoztatják a terveikről az érintetteket, vagyis ködösítenek. Mégpedig oly ügyesen, hogy a szakszervezet csak árnyékboxolásba kezdhetne, mert annyira nem lát semmit, akkora a köd a páston.

Csak az aláírásgyűjtésbe kezdett váci mentőállomásra érkeznek szakadatlanul vissza a tiltakozó aláírások. Eddig a hétezer mentődolgozó egynegyedétől érkezett vissza aláírás, jóllehet a gyűjtést hátráltatja, hogy sokan szabadságon voltak az elmúlt időszakban. Vannak, akik félnek aláírni (mégiscsak a hatalommal packáznak), de a többség jól tudja, minél többen írják alá, annál nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az összes mentőst mégsem lehet kirúgni, nem lehet megfenyíteni, pártállami módszerekkel elhallgattatni.

Óriások és törpék

Mindenekelőtt nézzük, kik állnak egymással szemben. Az egyik fél, a kirúgott főigazgató, dr. Gőbl Gábor. Életrajzában ez áll: belgyógyász, oxyológus, a társadalom-orvostan, a honvéd- és katasztrófa-orvostan, a sürgősségi orvostan szakorvosa, egészségügyi menedzser, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán tanszékvezető docens. Gőbl Gábor pártokon kívüli, független szakember volt világéletében. 1991 óta állt az Országos Mentőszolgálat élén. Közvetlen kollégái egybehangzóan azt állítják, hogy távol áll tőle a politika, valójában nem is ért hozzá. Olyannyira elkötelezett a hivatása iránt, hogy még főigazgatóként is beosztatta magát a pilisvörösvári és a szigetszentmiklósi mentőállomásokra, valamint az OBSI-ba beolvasztott volt mentőkórház sürgősségi belgyógyászati osztályára, hogy ne jöjjön ki a rutinból. (Ez utóbbi az egyik legsiralmasabb állapotú mentőállomás.) Ezt rendes munkaidején kívül, szabad idejében éjszakánként vállalja, másodállásban. Jellemző módon, a pártállami klientúrához oly közel álló sajtóorgánumok egyebek mellett emiatt is támadták, mondván, hogy jogtalanul vesz fel pluszfizetést a mentőorvosi munkáért.

Ezzel szemben a másik oldalt nézve sokan emlékeznek még, milyen volt a szocialista „demokrácia”, amelynek működtetésében Csehák Judit elvtársnőnek oroszlánrész jutott. Az érintettségét az átvilágító bírák is megállapították, de mint ismeretes, a politikus asszony lemondás és a közélettől való alázatos és bocsánatkérő visszavonulás helyett a politika porondján, annak is a közepe táján maradt.

Minderre tekintettel aligha kétséges, hogy Csehák Judit és Gőbl Gábor között mindössze egyetlen közös van: Csehák Judit végzettségét tekintve szintén orvos, igaz, évtizedek óta nem gyakorolta hivatását, helyette az állampártban és részeiben töltött be pártmegbízatásokat.

Gyűlnek az ívek

A váci mentőállomás felé közeledve a távolból egy jellegtelen, postbauhaus beton-LEGO épület körvonalai rajzolódnak ki. Közelebb érve egy nyolcvanas években épült, lepusztult mentőállomás képe bontakozik ki előttünk. Állítólag a váci mentőállomás még a jobb állapotúak közül való. Az elénk siető Benkó Tamás mentő-főápoló odaveti: ja, az itt dolgozók dobták össze a fűnyírásra a pénzt. Mint ahogy húsz év óta egyetlen tisztasági festés volt. Úgy történt, hogy az alulfinanszírozott OMSZ hosszas könyörgésre adott pénzt mészre, a mentők pedig bejöttek szabad idejükben, csákót hajtogattak a fejükre és meszeltek. Ugyanígy társadalmi munkában rakták le a járólapokat a diszpécserszobában, ahol egy házilag barkácsolt pult mögött ül a diszpécser hölgy. A mentőszemélyzet várószobájában lévő tévékészülék és számítógép a Magyar Vöröskereszt adományából származik, mint ahogy azokat a használt bútorokat is karitatív célú adományokból szedegették össze, amivel a szoba be van rendezve. El lehet képzelni, ahány kiült, kiszakadt, fényesre kopott huzatú kanapé, ahány nyeklő szék, annyiféle. Az életmentők bére. A folyosó falán friss beázások domborzati térképei rajzolódnak ki, a felhólyagzott mész hegyvonulatokat alkot a sötét penésztengerek között. Bekukkantunk egy mellékhelyiségbe. A mennyezetről az emeleti zuhanyzó vize köszön vissza, rozsdás lé csorog végig a csöveken, a falon. Egy kidőlőfélben lévő üvegezett vasajtón át kimegyünk a garázsokhoz. A tolóajtókat évek óta nem lehet behúzni. Megfeszültek, beszorultak, nem is erőltetik őket, mert a végén még a mentőautó is bent ragad. A vizes falú kocsiszín előtti beton egy csatornafedlap körül, megtört, megsüllyedt, alámosta a csapadékvíz, bármikor beszakadhat. Nyolc mentőkocsi közül három Toyota túl van az 500 ezer futott kilométeren. Az itteniek egyetlen viszonylag fiatal rohamkocsival rendelkeznek, a többi egyszerűbb felszereltségű mentőautó. Ki hinné, hogy valamennyi mentőautóból hiányoznak az olyan biztonságot szolgáló műszaki vívmányok, mint a légzsák és a blokkolásgátló, amelyek pedig évek óta szériafelszerelésnek számítanak, még a legfapadosabb autóknál is. Pedig nem vitatja senki, hogy veszélyes a mentők munkája, de még egyéni védőfelszerelésük sincsen, jóllehet gyakran ugyanott végzik a munkájukat, mint a sisakos-tűzálló ruhás tűzoltók. Ők a mentősruháikat hazahordják az asszonynak kimosni.

Egy szűkös irodában ülünk le beszélgetni Benkó Tamással, az aláírásgyűjtés kezdeményezőjével és Rusvay Balázzsal, a váci mentőállomás vezető mentőtisztjével. Benkó Tamás nem félti az állását, pedig eljutott hozzá, hogy már Kökény államtitkár is tájékozódott felőle, de a kinevezett miniszteri biztos, Székely Tamás megvédte azzal, hogy jogállamban megengedhető, hogy aláírásgyűjtést szervezzen valaki. Rusvay „öreg motoros” a szakmában. 1974-ben a mentőtisztképző főiskolán oktatta őt Gőbl doktor, onnan ismeri. Szerinte Gőbl neve fogalom a mentőtársadalomban, hiszen szinte minden mai mentőtiszt valamikor a tanítványa volt.

– A legnagyobb érdemének azt tartom – magyarázza higgadtan -, hogy noha a mentőszolgálat évek óta alulfinanszírozott, és emiatt lehetetlen az elfogadható munkakörülményeket megteremteni a mentőknek, ő mégis sikerrel tartotta egyben a „nagy családot”. Az, hogy a mentőszolgálat a mai napig maradéktalanul képes ellátni a feladatát, jórészt neki köszönhető, ezért mi teljes mellszélességgel kiállunk mellette – jelenti ki, miközben a társa helyeslően bólint. – A miniszter asszony is leszögezte, hogy gazdasági visszaélés nem történt. Akkor viszont ugyan mi indoka lehet a leváltásnak? Ha egyszer jól működik egy szervezet, miért kell hozzányúlni, átalakítani? Nyilvánvaló, hogy valami céljuk van a mentőszolgálattal, amit titkolnak és Gőbl doktor az útjukban állt. Ez pedig mi lehet más, mint a privatizáció – foglalja össze tárgyilagosan a mentőtiszt, akinek éppen szólnak, hogy mennie kell menteni. Szolgálatban van. Benkó veszi át a szót.

– Tulajdonképpen nem tudhatjuk, hogy mire készülnek, hiszen egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat hallunk és olvasunk a minisztérium vezetőinek a részéről. Ötperces különbséggel Kökény államtitkár közli a sajtóval, hogy nem privatizálják a betegszállítást, majd Székely Tamás ideiglenes főigazgató kijelenti: lesz privatizáció. Minket, mentősöket persze senki sem tájékoztat. Sajnos még a szakszervezet sem nyilvánult meg az ügyben, ezért is szervezzük saját kezűleg ezt az aláírási akciót. Igaz, mi itt Vácon nem vagyunk szakszervezeti tagok, de azért elvárnánk a bajtársainktól a határozottabb lépéseket, mivel tudjuk, tapasztaljuk, hogy a tagság is osztozik a véleményünkben.

A betegszállítás és a mentés szétválasztása, illetve a betegszállítás privatizálása ellen az orvos szerint nyilvánvaló szakmai érvek szólnak. A betegszállításban részt vevő mentőautók ugyanis nélkülözhetetlen tartalékot jelentenek tömegszerencsétlenségek esetére. Vácott például egyetlen rohamkocsival rendelkeznek, amin mentőtiszt vagy mentőorvos van. A többi hét mentőautó felszereltsége szerényebb, ezeken szakápolók szolgálnak.

– A 2/A nevű halálutat ismerve bármelyik pillanatban szembe kell néznünk olyan tömegszerencsétlenségekkel, mint amilyen nemrégiben a siófoki buszkatasztrófa volt. Siófokon az Országos Mentőszolgálat szervezettségére jellemző, hogy perceken belül ott tudott lenni úgy harminc mentőautó, de közülük mindössze hat-hét rohamkocsi volt, a többi betegszállító. Egy balesetnél nemcsak súlyos sérültek vannak, hanem könnyebb sérültek is, akiket ez utóbbiak is el tudnak látni. Ha nem lett volna a betegszállító tartalékkapacitás kéznél, akkor sok sérültet nem tudtak volna idejében ellátni. El lehet képzelni, mi történne, ha a 2/A-n egy hasonló nagyságrendű szerencsétlenség következne be, és nekünk nem volnának betegszállító mentőink, csak az egyetlen esetkocsink. Ott feküdnének a sérültek az út szélén, amíg kétszer fordul a mentő? Az Országos Mentőszolgálat központilag osztja el a feladatokat, rádión minden egyes mentőautó utolérhető, bárhol is van. A rendszer tökéletesen működik, de csak addig, ameddig a diszpécsereknek van miből gazdálkodniuk. Az egész színtiszta logisztika. Bűn hozzányúlni, különösen, ha csak az az oka, hogy egyes üzletemberek szemet vetettek a betegszállításra, mint pénzforrásra – foglalja össze a fiatal főápoló, majd hozzáteszi elszántan: nem fognak engedni!

Hungarikum

Dr. Győry Attila, Pest megyei mentő főorvos irodájának előszobájában folyamatosan működik a rádió. A diszpécser éppen a címet kereső mentőautónak segít a helyszínre jutni.

– Nem lehallgatom őket – szabadkozik -, de tudnom kell, mikor mi történik a bajtársakkal. Csúnyát úgysem mondhatnak a rádióba, mert minden szót rögzítenünk kell – mondja a főorvos mosolyogva, miközben leül egy elsősegélynyújtásról szóló ősrégi falragasz alá.

– Ezt még Kresz Géza, a mentőszolgálat alapítója rajzolta saját kezűleg, a XIX. században – meséli. – Már ő is tudta, hogy a mentés csak akkor lesz hatékony, ha országos és egységes mentőszervezet végzi. Az OMSZ hungarikum. Már évtizedekkel korábban is jöttek a külföldi kollégák irigykedni, hogy milyen jó nekünk, amiért egységes mentőszervezetünk van. Egységes a kiképzés, a továbbképzés, a felszereltség. Nincsenek megyehatárok, bárhonnan riasztható bármelyik szolgálatos mentő. Ezért van a központban állandó szolgálatvezető főorvos, aki eldönti, hogy adott balesethez honnan, hány és milyen felszereltségű kocsi induljon. A mentést és a betegszállítást különválasztani éppen ezért abszolút képtelenség. A betegszállító kocsik végzik el a mentési feladatok 60 százalékát, hiszen a könnyebb sérülteket a szakápoló is el tudja látni. Képzeljük el, mi történne, ha a betegszállító kocsik személyzetestül kikerülnének az OMSZ kötelékéből. A mentési feladatok ellátásában azonnal zavarok következnének be. Vagy vásárolni kellene több száz mentőautót, amelyek a nagyobb baleseteket leszámítva kihasználatlanul vesztegelnének, vagy szerződéseket lehetne kötni számtalanféle magán-betegszállító céggel. Csakhogy ez utóbbiak profitért dolgoznak, és nem biztos, hogy egyáltalán elvállalják a kevésbé gazdaságos mentési feladatokat is. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy míg ma minden egyes mentőautóban ugyanott van minden, azonos a műszerezettség, azonos a személyzet képzettsége, ezért bármelyik orvos vagy mentőtiszt bármelyik autót használja, csukott szemmel is végre tudja hajtani a feladatát, akkor ez a jövőben nem így lesz.

A szakember egyáltalán nem támogatja a privatizálás gondolatát az egészségügyben.

– Ha bevezetnék a magán-egészségbiztosítási rendszert, azzal vége lenne a betegellátás esélyegyenlőségének is. Mint Amerikában, nálunk is az lenne a mentős első kérdése: milyen betegbiztosítása van? A gazdagok ötcsillagos ellátásban részesülnének, a szegények… ki tudja? Az orvosnak, az ápolónak, a nővérnek egy dolga van: minél jobban gyógyítson, az esküje mindenkit erre kötelez. Ezzel nem egyeztethető össze az anyagi alapon való kivételezés. Az Országos Mentőszolgálat eddig maradéktalanul megfelelt az orvosi eskünek. Dr. Gőbl Gábor főigazgató vezetése alatt az az alapelv érvényesült, hogy a kevéske pénzt, amit adnak, a működésre költöttük, ez meglátszik például a mentőállomások állapotán. A legtöbb pénzt a mentőautók felszereltségének és a mentőszemélyzet tudásának a szinten tartása vitte el. És mi sosem kérdezzük a pácienstől, hogy gazdag-e, hogy van-e tb-kártyája.

Toma Lajos, a mentőszakszervezet elnöke kollégái szerint az egyetlen, aki belelát a minisztérium kártyáiba.

– Számunkra nyilvánvaló, hogy a főigazgató leváltása csak a jéghegy csúcsa – kezdi a szakszervezeti vezető. – Ennek a példátlanul durva és embertelen módszerrel történt leváltásnak számunkra nyilvánvaló oka az, hogy privatizálni akarják a betegszállítást, sőt, azt gyanítjuk, hogy a mentést is. Először 1995-96-ban készültek tanulmányok a mentőszolgálat esetleges privatizációjáról. A tét ezúttal 4 milliárd forint. Az OMSZ költségvetése egy évben 23 milliárd forint. Ebből megközelítőleg 19 a mentés, 4 milliárd a betegszállítás költsége. Évente 2,5-2,7 millió kivonulásunk van, ennek azonban a háromnegyede betegszállítás. Ebből azt kell látni, hogy viszonylag olcsón végezzük a betegszállítást, hiszen egy OMSZ-mentőautó 80 forint/km-t számol el úgy, hogy van rajta a gépkocsivezetőn kívül ápoló, mentőtiszt, illetve orvos. Ezzel szemben egy taxinak, ahol mindössze egy sofőr van, 300 forint az alapdíja, majd 160-200 forintot kér kilométerenként, pedig a taxi a mentőszolgálattal szemben profitot termel. Ugyanígy fognak dolgozni a betegszállító magáncégek is, hiszen ők is profitra hajtanak, ez a tőke természetéből fakad. Az Országos Mentőszolgálatot éheztetni lehetett évtizedek óta, mégis húzta az igát. Ezt egyetlen magáncég sem csinálná utánunk. Amivel a leváltást indokolták, olyan szintű kifogásokat, ha nagyon akarunk, bármelyik állami cégnél találhatunk. Semmi előzetes jele nem volt annak, hogy le akarják váltani a főigazgatót, hiszen a minisztérium elfogadta a mentőszolgálat középtávú fejlesztési tervét, ezt maga a miniszterelnök jelentette be az Európa Terv keretében. Az ÁSZ, majd a Proware-jelentés ugyanazokat a hiányosságokat tárta fel. Ha egyenként végignézzük őket, kiderül, hogy a benzinelszámolással semmi probléma nincsen, minden csepp követhető, a VIP-bankkártyák külföldi használatának gyakorlata egyszerű készpénzkímélő megoldás, semmiféle visszaélésre nem ad alkalmat, tételesen el lehet vele számolni. A szervezeti szabályzat módosításával kapcsolatban az OMSZ számos tervezetet nyújtott be a minisztériumba, amit nem fogadtak el. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, amelybe még Mikola István minisztersége idején olvasztották be a Mentőkórházat, valóban neuralgikus pont az egészségügyben. Az OMSZ és az OBSI között elszámolási zavarok vannak, amelyek rendezésére kizárólag a minisztérium a jogosult, az OMSZ főigazgatója nem. Mindenesetre tény, hogy a mentőszolgálatot 200-250 millió forint kár éri, és emiatt a vétlen főigazgatót marasztalták el.

– Beszéltek fel nem szerelt mentőautókról…

– A mentőszolgálat soha nem vásárolt még komplett mentőautót. Üres autókat vásároltunk, amelyeket, ha volt rá pénz, utólag felszereltettünk. Így volt ez a sajtóban megjelent 46 darab autóval is, arra vártak, hogy legyen a felszerelésükre pénz. Mit tesz Isten, ahogy elindították a fegyelmit, valahonnan a minisztériumban előkerült erre a pénz, amit korábban hiába kértünk.

– Mi a magyarázata annak, hogy a mentőállomások drámai képet mutatnak?

– Az elmúlt évtizedekben minden fillért a működésre fordított a mentőszolgálat. Az alulfinanszírozottságról nem a főigazgató tehet.

– Elfogadja a szakszervezet a privatizációt az egészségügyben?

– Az ágazatban lévő szakszervezetek mindegyike, így mi is ellenezzük a privatizáció minden formáját, amely rossz lenne az egészségügyieknek, rossz lenne a betegeknek és rossz minden adófizetőnek, mert megdrágítaná az ellátásokat. Egyedül a befektetőknek származna belőle haszna.

– Mikor lép a szakszervezet?

– A leváltás után megbeszélést folytattunk a miniszteri biztossal, aki közölte, hogy szeptember 15-ig bemutatja a cselekvési tervét. Jelenleg erre várunk, hogy legyen egyáltalán miről beszélni. Azt máris tudjuk, hogy ha csak olyan intézkedésről lesz szó, ami a dolgozók zsebére, létszámára bazírozik, akkor mi nem fogjuk támogatni.

– Milyen viszonyban állnak az aláírásgyűjtőkkel?

– Az aláírásgyűjtés spontán egyéni kezdeményezés volt, nem akartuk kisajátítani. Én aláírtam a tiltakozó ívet, de a szakszervezet nem hozott erről testületi döntést. Az íveket kiküldtük, tagságunk részt vesz a gyűjtésben, de a kollégák egyéni döntésére bízzuk, hogy aláírják-e. Azt látjuk, a dolgozóink körében nagy a félelem.

* * *

Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a Magyar Orvosi Kamara közleményt adott ki Dr. Gőbl Gábor elbocsátása ellen. „Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium az 1994. évi XXVIII. törvény 2. paragrafus (1) bekezdésében foglaltak ellenére, miszerint a szakmai alkalmasság kérdésében az állami szervek magasabb vezető és vezető beosztású orvosainak (…) vezető megbízás visszavonása tekintetében a MOK-nak véleményezési joga van, elmulasztotta kikérni a kamara véleményét.

A MOK a minisztérium képviselőjének dr. Gőbl Gábor vezetői megbízatásának visszavonását követően tett sajtónyilatkozatát, miszerint az elbocsátását munkaügyi bíróságon kifogásoló főigazgatót a per kimenetelétől függetlenül nem kívánják visszahelyezni állásába, koncepciózusnak, az igazságszolgáltatáshoz való állampolgári jogot kiüresítő megnyilvánulásnak tartja, ezért visszautasítja.”

A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület közleménye ugyancsak lapzártánkkor érkezett. Eszerint továbbra is Gőbl Gábor főigazgató személyében látja biztosítottnak az Országos Mentőszolgálat jó működését, a mentés és a betegszállítás biztonságát. Minden törvényes eszközzel támogatják a főigazgatót. Értesülésünk szerint az állásfoglalást ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

A miniszteri biztos legutóbbi nyilatkozata szerint a privatizálást 2005-ig elhalasztották, de többek szerint ez csak időhúzás, újabb zavarkeltés. De ha igaz is, akkor sem megnyugtató végkifejlet. 2005-ben búcsúzóul még szétverhetik és lerabolhatják az Országos Mentőszolgálatot. De addig is zavaros helyzetet teremtenek, keresztül-kasul intézik a finanszírozást. Vajon miért, kinek az üzleti érdeke ez? Mert ezúttal nem ideológiáról van szó.