Fotó: MTI/Bruzák Noémi (szerk.)
Hirdetés

A magyar és a vietnámi egyetemek között újonnan létrejött felsőoktatási együttműködési megállapodásokat üdvözölve a vietnámi kormányfő azt mondta, a fiatalok az egymást inspirálva kialakított partnerségre építve tudják elősegíteni és tovább építeni a tudományos együttműködést; és ez az egymástól olyan távol eső országok közötti is lehetséges, mint Vietnám és Magyarország. Pham Minh Chinh arra biztatta a fiatalokat, hogy váljanak az új kezdeményezések és az újítások igazi motorjává, mert a mai világban bármi megtörténhet; így alapvetően fontos a felkészültség és a jó alkalmazkodási képesség. Kifejtette, hogy nagy csodálattal tekint a magyar tudomány és technika eredményeire, az új magyar Nobel-díjasokra, továbbá az olyan mesterművekre is, mint például a budapesti Országház épülete.

Kiemelte, hogy országa a közép-európai régióban Magyarországot tartja a legfontosabb partnerének, amit a két ország több évtizeden átívelő és az optimizmusra építő barátsága alapozott meg. Majd köszönetét fejezte ki azért, hogy a koronavírus-járvány idején Magyarország vakcinák adományozásával, sok ember életét megmentve segítette az akkor bajban lévő Vietnámot.

A világ globális problémáit elemezve a békére való törekvést nevezte a legfontosabb feladatnak, mert – mint mondta – a vietnámiaknak a függetlenségük elnyerése után négy évtizeden át kellett óriási emberáldozatokat hozva harcolniuk az új gyarmatosítási törekvések ellen, a függetlenségük megvédéséért. Hozzátette, hogy a sok szenvedés és megpróbáltatás ellenére a vietnámiak optimistán tekintenek a jövőbe, mert a bajban össze tudtak fogni és a vietnámi kormány ma is az emberek bevonásával, a szociális igazságosságot szem előtt tartva alakítja a politikáját. Kiemelte, hogy az elmúlt években több száz milliárd dollár értékű működő tőkét fektettek be Vietnámban és az éves gazdasági növekedésük 2022-ben elérte a nyolc százalékot. Ázsia legnagyobb mai problémájának az országok népességfogyását és a lakosságuk elöregedését látja, ezért fontosnak tartja, hogy az emberek nyugalma és gyarapodása érdekében a vezetők a bezárkózás helyett tárgyaljanak egymással és csökkentsék a fennálló feszültséget.

Pham Minh Chinh beszédét követően az érintett magyar és vietnámi egyetemek képviselői Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében, ünnepélyes keretek között cserélték ki egymással az új megállapodások dokumentumait. A tíz új megállapodás olyan szakterületeken tesz lehetővé hallgatói csereprogramokat, tudományos- és kutatási együttműködéseket, tapasztalatcseréket és konferenciákat, mint az agrár-, közgazdaság és orvostudomány, az építészet, a műszaki- és technológia kutatások, a fenntartható fejlődés és klímakutatás, a gyógyszerkutatás, valamint a nemzetközi kapcsolatok.

Korábban írtuk